Egyszer fent, egyszer lent...

Ma semmit nem ettem. Egy árva falatot sem, pedig reggel 7 óta talpon vagyok. Egész nap csak víz, víz, víz és egy kis kávé. Nem mondom, hogy 0 kcal-os nap, hiszen a kávé's miatt nem. Hát, így jártam.

Na de nézzük a mozgást, a sportot:
- 5 km séta
- 30 km biciklizés
- 2 óra kemény edzés, mindenféle, szokásos énfajta dolgok

Eleinte nem voltam éhes. Aztán dühös voltam. Haragudtam magamra. Aztán melegem volt. Aztán túl ideges voltam. Inkább bicikliztem a nap közepén, a legmelegebb szakaszban. Inkább szerveztem magamnak programot, mint hogy az evésre gondoljak. Majd eljött az éhpont, olyan 3 óra felé. Csak néztem ki a  fejemből, amúgy meg egyáltalán nem voltam éhes. És megszületett a döntés.

"Ha már eddig kibírtam, most már mindegy, úgy is 3 óra van, mindjárt megyek edzésre..."

Így is tettem, itt ittam egy kis kávét amúgy, meg sok vizet, aztán lefoglaltam magam mindenféle dologgal, elérkezett a 4 óra, pakoltam, készülődtem és elindultam arra szépséges helyre. Na itt bevallom, a buszon egy kicsit megijedtem.  Olyan furán éreztem magam, már-már átesve azon a bizonyos ponton. Meleg is volt, meg hasonlók.

"Csak ne legyen rosszul...Csak el ne ájuljak az edzőterembe...Ugyan már, egy napi nem evéstől még senkinek sem lesz semmi baja...Csak tényleg ne..."

Már kezdtem érezni azt a hihetetlen nagy üresség érzetet, amikor már nem csak az ételre hat ki, hanem úgy alapból. Azon gondolkodtam, hogy tavaly hogy bírtam ki azt az egy hetet csak vízen élve? Hogy nem lett semmi bajom? Hogy hogy nem ájultam el? Érdekes...és persze nagy szerencse is. Most meg két napot se bírnék ki, nem hogy többet.

De nem is akarok...holnap muszáj lesz ennem...Bár ez így most tök jó...Olyan régen éreztem már ezt...amikor tiszta minden és nincs bennem semmi....semmi szilárd nem emésztődik odabent, nem zaklat és olyan nyugodttá tesz, hogy nem kell aggódni amiatt, hogy ma sokat ettem, mert nem. Sport mondjuk lehetett volna több, de azért örülök, hogy bírtam amúgy. 

Így kicsit megoszlik a tegnapi sok a maival, összevonható lenne, de hát nem az, mert tegnap az tegnap volt, ma meg a van. Most pedig egyáltalán nem vagyok éhes, fura-fura, de jó is ez így, jó lesz ez így ma, jó lesz.

DE nem fordulhat elő sűrűn...hiszen megígértem, hogyha keveset is, de eszek, normál emberi ésszel még az 500 kcalos dolog is kissé durva lehet, csak hogy én amúgy se vagyok komplett, na meg nem azért, hanem ugye már sokszor leírtam, ez kell ahhoz, hogy nekem jó legyen. Ha többet eszek, hízok. Ha kevesebbet, az nem baj. Csak ne semmit...Mert nem akarom azt se, hogy bajom legyen, márpedig képes vagyok rá szerintem, de pont ezért nem akarom. 

Holnapra már úgyis van magvas - barna párnácska, amit úgy szeretek. Bár meg kellett harcolni érte, hogy holnapra legyen és nem ma. Anya hazajött, mondta, hogy hozott direkt nekem kaját, hogy egyek. Meg kérdezgette, hogy kérek-e sütit, meg hasonlók. Én meg tök boldogan válaszoltam rá, hogy nem...Erre ő meg így nézett, hogy mi  van, nem kérek sütit? Meg mii? Miért nem? Miért nem eszed meg? Miért nem eszel meg semmit? Ez most miért nem jó? Majd elkezdődött egy kisebb vita, ami nagy összeveszésbe ment át a végére. De nem az étellel kapcsolatban, azt már az elején elfelejtette, utána goni dolgokat mondott és olyan hülyeségeket hozott fel, ami már nem is tudom mennyi ideje lezárt téma, másokhoz hasonlítgatott, meg ilyen annyira abszurd dolgokat vágott a fejemhez.

Hát nem hallgattam tovább, se kedvem, se erőm nem volt vitázni. Utána mentem amúgy edzésre. Már féltem, hogy valamit kitalál, hogy ne menjek el, képes rá. Aztán amikor mentem volna....a dolgok 180 ° -os fordulatot vettek...Nem is értem. Mint aki az előbb meg se szólalt volna...Most is úgy csinál, mintha mi sem történt volna. 

Felettébb kellemesek az ilyen váltakozások, annyira...Most amúgy  e percekben sem tudom, hogy mi van, szerintem kiakadt rám, hogy nem segítek, de most...nem tudom. Az a baj, hogy nincs semmi átmeneti állapot, ami mindenkinek jó lenne...Vagy minden rossz és mindenki idegbeteg és hasonlók, vagy túl jó és hamar elromlik. Na mindegy, ez a blog nem erről szól, ez egy másik történet.

Szóval visszatérve erre a semmit nem evős napra...Az egyik felem tök boldog, hogy juppí, kibírtam, de szupi, milyen jó vagyok....A másik meg őrjöng, hogy nem vagyok normális, szerinte kész önkínzás. Fogalmam sincs, nem tudom eldönteni, kinek higgyek. Neeem vagyok éhes...És ez most annyira jó így....

Kicsit hosszú lett a bejegyzés, segáz, legalább kicsit kivezettem magamból a dolgokat, meg nem is tudom...

Juuj, 22:22, kívánni kell *.*

Vége. 

*tegnap amúgy elég rossz nap volt ugye, sok dolog miatt is, a kedvem is a padló alatt kószált, és tényleg sok más dolog volt, de egy pozitív mégis: amikor olyan sokat ettem hirtelen, és már a fürdőszobában sírtam, megtudtam állni, hogy ne adjam ki magamból...Borzasztó sok akaraterő kellett hozzá....De tényleg nem akarok már soha többé bulimiás lenni....És annyira, de annyira boldoggá tesz, hogy azzal tegnap még egy lépést előre tettem, ha mással hátra is.