Megtanultam számolni?:O

Nem, nem-nem, én sem értem. De ma nem léptem 500 fölé :O Sőt, "csak" háromszázvalemynni. Érdekes. Haladás. Vajon miért? Najó, najó. Az már mellékes, hogy majdnem 5 liter folyadékot megittam ma, de olyan szomjas voltam...O.o 12:00-ig már 2 liter víz, kávé(k). Aztán még 2 liter víz...és gyümilé is.

Csak most ne rontsam már el...Mert még vagy 5 órán keresztül tuti fent leszek. De nem, már este van, nem eszek ilyenkor. 

Jelen pillanatban nagyon fáradt vagyok, de sok dolgom van még, nagyon, úgyhogy jó lenne nekiállni, azonnali hatállyal.

Egyébként olyan vicces, amikor az asztal mellé tekintek és van 11 db 2 literes üres ásványvizes palack, amit 1 hét alatt gyűjtöttem össze azokból, amiket csak a szobámban fogyasztottam el. (Mert ugye máshol is iszok ám, mindig van nálam víz). Vicces és egyben ijesztő is valahol. Mert hát ez mégis csak 22 liter víz  bugyolája. Fura elképzelni azt a sok vizet...
No mindegy, inkább kidobom őket. Amúgy kiszoktam, csak néha felgyülemlik, mint most is. A család eléggé hülyének néz ilyenkor, amikor 2 körben megyek le a kukához, karom tele palackokkal, bár megértem, érdekes látvány lehet. Amúgy azért már megszokták valamennyire, szóval nem vészes. 

Három napi...

Hétfő:
- 3,5 liter víz
- kávé és tea pár bögre (100)
- kifli (150)
- natúr joghurt (90)
- 2 db kisebb rántott hal (200-250)
~ 500- 600 kcal
TÚLLÉPVE!

Kedd:
- 3 liter víz kb.
- 2 bögre tea
- 3 bögre kávé (?, de nincs 100, az tuti, 60-80 kb.)
- 1 alma (40)
- 1 műzli (70)
- NÉGY (!!!) darab korpás zsömle (kereken 500)
~ 610 - 700
TÚLLÉPVE! NAGYON!

Kedd esti gondolat (23:59): Eddig pocsék vagyok, lehet nem tudok ötszázig számolni, azért kudarc ez a két nap eddig. Nem tudom mi lesz holnap - ami egy perc múlva lesz amúgy-, de ez így nem jó. Nagyon nem tetszik. Muszáj visszafognom magam még, most újra. Menni fog! Erős leszek!

Szerda:
- maradjunk 800 kcal-ban, és ennyi.
- Jobb, ha nem részletezem.
- Amúgy nem lett volna rossz, mert nagyrészt müzliből, meg hasonlókból és "nem hizlaló dolgokból" állt, de tuti hízok tőlük, szóval....
- Nem hiszem el, talán tényleg meg kéne tanulnom 500-ig számolni, ott lehet a bibi.
- Ez nem megoldás.
 = TÚLLÉPVE! MÁR MEGINT!!!

Egyre jobban csak rosszabb lesz ez az egész. Napról napra nőnek a számok. Nem tudom, minek eszek ennyit. Nem kéne. Általában az ilyen három napok után a negyedik a legrosszabb, de most lehet, hogy nem lesz az. Ki kéne találni valamit....
Már dolgozok egy terven. De utálok tervezgetni. Mert abból sosem lesz semmiféle jó sem. Sőt, mindig az ellenkezőjeként sül el a dolog. Szóval inkább nem tervezek. De akkor meg még rosszabb lesz.
Összevissza vagyok. Fáradt, kimerült, bár e pillanatban csak félig szenvedős. Érdekes. Igazából én sem értem. no mindegy. Jobb lesz, ha nem fecsegek tovább hülyeségeket. 

Közvélemény-kutatás

Nem szoktam ilyet, meg nem is szándékozok amúgy, de ezt most meg kell kérdeznem. Kaptam egy névtelen levelet, Kedves Névtelen-től, amin igazából nem is tudom, hogy meg kéne-e lepődnöm, hiszen számíthattam volna ilyesmire is.

A levélben nagyjából az állt, hogy engem ócsárolt, meg hogy minek írok ilyen blogot, minek tömöm ilyen szeméttel az emberek fejét, hogy nekik ezt a nagy marhaságot kelljen olvasniuk. Hogy ki a fenét érdekli, hogy én evészavaros vagyok, és hogy mikor-mennyit eszek, meg úgy nagyjából a bejegyzéseim 100 % értelmetlen fecsegés szerinte, meg hogy be is kéne tiltani az ilyen blogokat, ahol az anorexia, bulimia, meg efféle "pszichopata dolgok", amiben "néhány idióta kiscsaj szenved". Szerinte az ilyen embereket be kéne zárni valami zárt osztályra, hogy ne tegyenek kárt másokban se, pl. azzal, hogy írnak egy ilyen "szánalmas blogot az életükről". És még néhány személyes kritika külön rám, hogy én bátorítom az idetévedőket pl. a hashajtásra, meg hogy hányjanak, mert hogy az milyen menő már. Könyörgöm, mikor írtam én ilyet? Hol van az, hogy én embereket uszítok az evészavarba? Istenments. 

Azt hiszem ennyi elég, a lényeget ti is láthatjátok. Először is, én valahol még az elején kikötöttem, hogy szeretek írni, és nálam ez amúgy sem most kezdődött, eddig is blogoltam(blogolok) máshol, csak úgy döntöttem, kezdek egy újat, amit mások is láthatnak, ha szeretnének olvasni. Én senkit sem kötelezek arra, hogy ezt olvassa is. Afféle önsegítőként is nézek rá néha, hogy hátha jobb, ha kiírom magamból, az már más kérdés, ha nem. Csak úgy egyszerűen szeretem valamikor kiöntögetni a gondolataimat....Engem egyáltalán nem zavarna az sem, hogyha nem olvasná senki.

Tudom, hogy ezer más dologgal is foglalkozhatnék, de egyelőre sajnos ez elfoglal sok helyet az életemben, ami más dolgokra is kihatással van, egyre jobban, és valahol tudom, hogyha akármikor jobbat szeretnék, le kell győznöm. Abban is biztos vagyok, hogy egyszer ez sikerülni is fog. Nem biztos, hogy hamar, hiszen vannak akadályozó tényezők, meg jó pár más dolog, de itt vagyok leragadva bentragadva, tudom, tisztában vagyok vele. 

Ettől függetlenül pedig valahol mégsem tartom igazságosnak, hogy valaki ilyet írjon nekem, ráadásul névtelenül. Akkor legalább vállalja fel, hogy ki. Aki pedig elolvasta ezt a bejegyzést, nem szoktam ilyet kérni, de most kérlekszépen, ha van egy kis időtök, akár névtelenül is(most nem zavar az sem), de érdekelne, hogy mit gondoltok erről. (Akár a névtelenről, akár az én bejegyzéseimről vagy az egészről, bármiről).

A Névtelennek meg nem hinném, hogy sérteném a jogait, hiszen úgyis névtelen. Szóval hogyha esetleg megint  kedve támad írogatni nekem, hogy mennyire szánalmas, hogy ezt is kiblogolom, csak nyugodtan.

Egy épeszű lány gondolatai

Úgy gondoltam, ezt ki kell blogolnom, és kaptam is rá engedélyt, így semmi akadálya most már, hogy valóban meg is tegyem. 


"Próbálom normálisan csinálni a dolgokat. Nem értem miért lett ennyire fontos része az étkezés, evés az életemnek. Egyfajta értékrendszer, kifejezőeszköz, de miért? Olyannak kellene lennie ennek az egésznek, mint pl. az alvás, fogmosás, mosdó stb. Egy egyszerű valaminek, ami hozzátartozik az élethez, mert alapvető, de nem azért élek, hogy ezen kattogjak napi 24 órában. Fel kellene fognom, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is. Enni kéne, csak azért, mert kell a szervezetemnek és nem kellene túlbonyolítanom. Azzal, hogy rágörcsölök, csak feszültebb leszek és olyan hülyeségek csinálok, mint a binge vagy a fast.
Rájöttem, hogy a mostani életmódom nem egyenlő a vékonysággal. Elérhetem az "álomalakot" úgy is, hogy közben ÉLEK, és jól érzem magam.
Totál túlbonyolítom az egészet, érdektelennek kellene lennie az ételnek, meg mindennek, ami ezzel jár. Egy csomó mindent azzal pótolok, hogy a kajálással foglalkozom. Pedig annyi mást csinálhatnék helyette.
A változás nagyon nehéz, de sehová sem vezet, amit most csinálok. Nem akarom azt érezni később, hogy értékes éveket dobtam ki az ablakon a semmiért."

(ZaraZara)

Ő már rengeteget szenvedett. Borzalmasan becsülöm és tisztelem érte, hogy elérte a változás szakaszát és tudom, hogy meg fog gyógyulni. Megérdemli. Olyan szépek és őszinte gondolatok szerintem. Tényleg csak felnézni lehet rá. És hogy tényleg ilyet ír...bár én is feltudnám már így fogni ezt az egészet. Annyira sajnálom...De nem megy...

És természetesen mindenkiről ugyanez a véleményem, aki a gyógyulást választja, az épeszű életet. Mindenkire felnézek, aki képes (volt) normális döntést hozni. Aki képes a normálisra. Egyszer talán tényleg én is....Valahol mintha azt gondolnám, hogy én talán nem érdemlem meg. Ami lehet. De nem tudom...

Bentragadva

Tisztában vagyok vele, hogy amíg egyszer magamat nem fogadom el, addig minden kísérteni fog. Sosem lehet így semmiféle őszinte kapcsolatom sem, és magamhoz sem tudok addig közel engedni senkit. Mindig mindenhol lesz valami tüske, amibe beleakadok, ami gondot okoz. Ha valaki lelkileg nincs rendben, testileg képtelenség, az egyéb életbeli dolgai meg nyilván mégjobban nem mehetnek simán.

Annyira tudom, hogy így van ez velem is, és főleg ezért halmozódik fel mindenféle dolog.

Lássunk csak tisztán. Bár ezt egyébként eddig is tudtam, mindegy. Szerintem amúgy én tényleg átlátom a helyzetem, meg csomószor tudom, hogy nem jó amit teszek, de mégis. Tudatosan teszem tönkre magam sokszor. Néha meg van amikor tényleg azt gondolom, hogy nem vagyok normális, mert egy normális ember nem csinál X, Y dolgokat.

Mennyire biztos az, hogy az evészavar nálam valóban egy tünet? Jó kérdés. Szóval, állítólag minden háttéreben van egy dolog, aminek a hatására alakulnak ki bizonyos dolgok. Van bennem valami, ami ezt váltja ki. Sokszor gondolkodtam már ezen régebben, de eddig nem tudtam rájönni a megoldásra. Tudom mikor kezdődött, meg minden, de biztos, hogy nem azok miatt.

Elképzelhető, hogy egy nagyon régi dologra késleltetett reakció. Jó, persze, tényleg. De nem tudom...Valamiért az a gondolatom van mindig, hogy ez valamiért csak úgy simán van és csak akarnom kéne abbahagyni, nyilván nem menne egyik napról a másikra, de egyszer hol akarom, egyszer meg nem. Nem is értem...min azt gondolnám, hogy az evészavar már hozzám tartozik és nélküle egy senki lennék. De miért gondolom ezt? Csak nincs már így. Vagy mintha ettől lennék valaki, de nyilván ez sem igaz.

Mintha nem akarnám elengedni, mert félnék valamitől, hogy átlagos leszek (nem mintha nem az lennék)  vagy nem tudom igazából pontosan. Olyan zavaros ez az egész. Szeretném tisztán látni, csak valami mindig bezavar. Azon is gondolkodtam, hogy biztos hogy ezen csak pszichológus tudna segíteni? Én tuti nem tudom megoldani egyedül? Muszáj segítség? Bár eddig bárhányszor megpróbáltam, mindig kudarcba süllyedtem, szóval....

Ide-oda ingázok mindigmindig a javulás és a folytatás gondolatában, mindkettő olyan nehéz. Eddig is, de most már tényleg kihatással van ez az egész több dologra is,a mi még hosszabb távon borzalmas következményekkel járhat. Annyira nem tudom, mit csináljak. Valami mindig visszahúz...

Most viszont egyvalamit megígértem magamnak, adok egy kis időt, hogy tényleg átgondoljam a dolgokat és majd tényleg átfogom, mert majd lesz időm és "arra a napra" megakarom hozni a döntést. A végleges döntést. Ami talán jó lesz, talán rossz, de nem tehetem már ezt, nem lehet....Ez még egy kicsit nem most lesz viszont, de legalább már "elindítom". Valahol pedig örülök neki, hogy legalább már ezt kitaláltam. 

Ez is zavaros lehet most kicsit így, csak megpróbáltam levezetni, rendezgetni a gondolataimat. A megfelelő időpontban pedig ígérem, megmagyarázom utólag, mindkét verziót.

Péntek, 22

A tegnapi napról csak azért nem írtam, mert már nem akartalak untatni titeket az újabb kajás hülyeségekkel. Volt itt mindenféle, bár ha jobban belegondolok, nem ez volt most a legdurvább, meg a héten sem, annyira nagyon nem kéne felkapnom a vizet, végülis. (de persze ....)

Csak az ilyen esetekben szereti más dolog elrontani a kedvem és tönkretenni a napomat. Aztán hazaértem 5 körül, előjött egy bizonyos téma, amire a lehető meghökkentőbb módon reagált a családom, nem ezt vártam.   Utána meg kb. azon akadtam ki, hogy miért történt így, hiszen nem olyanok. No mindegy.

Sajnos lemondtam egy délután-esti programot, amiért meg is kaptam utólag a magamét, de egyszerűen nem voltam képes elmenni.

Este viszont már kicsit talán nyugodtabb voltam, azt hiszem. Hamarabb mentem el aludni a szokottnál. Plusz ma reggel felakartam kelni 7-kor, de elaludtam, így aludni is aludtam viszonylag sokat. 

Kiwiday

A tegnap amúgy azért nem írtam, mert este mást csináltam, aztán még dolgom volt és inkább halasztottam. Meg amúgy sem voltam túl jól. Sajnos nagyon egyszerre jönnek most össze a dolgok és a borzalmas gyengeségemnek köszönhetően nagyon kitudok borulni.

Szokásos 3 liter víz kb. + kapucsínót ittam tegnap, azt hiszem. Reggel fél 8 körül kicsit ideges voltam, meg nagyon éhes, ezért sajtoskifli bingével indult a nap oh yeah. Délután belekóstoltam a tejfölös gombába, na itt megszakadt már az 500 +, de talán még reggel. Ja, tegnapra amúgy híztam 2 kgot a szerda estének hála. 

Ettem még főtt répát is. Meg délutántól kezdve, este is utána olyan sok kivit...Nem is tudom mikor ettem előtte, de nem mostanában...És annyira kiviéhes lettem, meg nagyon szeretem és uhh...8-at tuti megettem. ÉS itt már megint megdőlt. Jó, gyümölcs volt, de 8 kivi az 500 kcal.

Volt még megint 1,5 óra edzés. Csütörtökre a héten már az 5. edzés volt, és nem lesz több, mert a héten már nem tudok menni. 

Szóval megint sikertelen nap. Este meg megint idegbeteg voltam. Ne nézzetek légyszi hülyének, hogy ennyire idegbeteg vagyok, csak mostanában tényleg annyi minden jön össze...Mintha azért lennének, hogy jobban szenvedjek a hülyeségeim miatt....De nem tudom, hogy miket gondoljak már....

Friends

Mostanában sűrűn futok össze a városban, főleg a buszmegállóban azzal a lánnyal, aki óvodás koromban a legjobb barátnőm volt, az egyetlen, azóta is. Ez pedig rengeteg emléket kavar fel bennem. Olyanok voltunk már a végére, mint két testvér, hihetetlenül boldogan töltöttük az utolsó évünket a suli előtt, nagyon emlékszem rá. 

Mindketten nagyon aranyosak és szépek is voltunk, neki hosszú, egyenes barna, nekem pedig hosszú, hullámos szőke hajam volt anno. Az övé még mindig olyan, szinte alig változott. Az én hajam meg 3 éve egyébként olyan szinten bebarnult egy télen, hogy az valami hihetetlen...Emlékszem, mennyit "szenvedtem vele", mert imádtam, hogy milyen szép hajam volt, most meg milyen ronda. Befesteni sosem szeretném amúgy, meg valahogy próbálom már elfogadni... olyan már úgysem lesz soha magától...Akkor amúgy a tojáslétől kezdve a kamillateán át a citromléig mindennel próbáltam szőkíteni, persze hiába. Egy idő után nagyon ráuntam, azért is hagytam abba.
Testalkatilag pedig mindketten gyönyörű vékonyak is. Hát ő még mindig az. én meg nem. Egyébként ő tényleg úgy néz ki, mint régen....Csak magasabb.

Szóval, rengeteg közös emlékem van róla, hogy tényleg mennyire jóban voltunk, és milyen boldogok. Nekem volt egy barátnőm, akire bármikor számíthattam és neki is ott voltam én. Szinte tényleg minden napra emlékszem....

Aztán elérkezett az iskola. Én a város egyik, ő a város másik sulijába ment, hiába beszéltük meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, hát nem így volt....Én sokáig nagyon szomorú voltam, hogy alig találkoztunk, meg teljesen eltávolodtunk egymástól, meg ugye a szülők is, meg minden. Már nem jártunk össze, nem volt hely, ahol találkozhatnánk. Csak úgy hirtelen szakadt véget az egész.

Majd elkezdtünk felnőni, ott, ahol voltunk. Új baráti társaság, meg hasonlók. Jóban voltam úgy az emberekkel, meg minden, de ő óta nem volt már soha legjobb barátnőm, egy sem, a mai napig sem. Mindig az volt, hogy inkább kisebb csoportokban voltunk, meg ilyesmik, de úgy külön senkivel, sosem tudtam szoros barátságot kötni.

Aztán egyszer 13 éves korom körül volt 2 lány, akikkel mi voltunk 3-an a szuperhármas, 2 csodálatos évet töltöttünk nagyon jól együtt, emlékszem, akkor is milyen boldog voltam amúgy. Csak a hármas barátságokból mindig kilóg valaki...És mivel én csapódtam hozzájuk egyszer csak oda harmadiknak, így én voltam az. És az elején szuper volt, de utána tényleg már romladoztak a dolgok, 1,5 -2 év kellett, amíg teljesen eltávolodtunk egymástól. De ah visszagondolok, én velük is csak olyan felszínesen voltam legjobb barátnő, azt hiszem...Sok dologról nem meséltem nekik, annyira mégsem tudtam megbízni bennük, mint amire szükségem lett volna.

Egyébként, nekem előtte, meg úgy általában, sokszor voltak olyan dolgok, amikor elárultak, vagy nagyot csalódtam valakiben és az a sok dolog hatására lettem szerintem ilyen. Most is, lehet hogy vannak barátaim, meg sok emberrel jóban vagyok, de legjobb barátnőm szerintem már sosem lesz, mert nem leszek már képes annyira közel engedni magamhoz valakit, hogy az úgy tényleg olyan kapcsolat legyen. Nagyon nehéz kiérdemelni a bizalmamat, elveszíteni viszont nagyon könnyű. Sajnos nehezen is felejtek meg valamiket nehezen zárok le, így történhetett egy eset 735385357 évvel ezelőtt, bennem mindig ott marad egy kis tüske...Ezt utálom magamban, csak...nem tudom....Szerintem a sok csalódás és az évek folyamán történt dolgok miatt lehet.  

Persze nagyon szeretem a személyes kapcsolatokat, hiszen fontosnak tartom a tényleg személyes beszélgetéseket és minden ilyesmit, de egyáltalán nincs semmi bajom a virtuális üzenetekkel és "virtuális szeretettel", mert rengetek ismerősömmel, távoli barátommal csak neten keresztül tudom tartani a kapcsolatot és örülhetek, ha évente egyszer látom őket, jó esetben. És nagyon örülök, hogy néha válthatok velük pár szót, és bizonyos emberekről tudom, hogyha most "írja", hogy "szeret", attól még az úgy van és nem csak úgy írja, mert ismerjük egymást meg minden. van rá kivétel is azért, meg  a másikra is, meg amúgy mindenre vannak kivételek is. Meg most itt sok dologban konkrét személyekre gondoltam, de persze vannak benne nem konkrétak is, meg másféle gondolatok is, de inkább nem részletezem, mert nem erről akartam írni, de majd egyszer talán. Csak ez egy evős blog amúgy és hát jól elkanyarodtam.

Amúgy 2 éve azzal a lánnyal, akiről az elején írtam "véletlen" pont ugyanarra a "tanfolyamfélére" jártunk egy ideig, és ő egy olyan lánnyal ment, aki most a legjobb barátnője és már évek óta, mert elsőben egy osztályba kerültek. Neki sikerült másik legjobb barátnőt szereznie, nekem nem. Hát van ilyen:') Mindenesetre nagyon örülök, ha ő boldog és legalább köszönőviszonyban vagyunk, hiszen ha összefutunk, mindig köszönünk egymásnak:)  

Amire meg amúgy kiakartam térni, az az volt, hogy elgondolkodtam, mi lenne, ha azóta is jóban lennénk most? De ez egyébként olyan meseszerű, amikor valaki óvoda óta alaki legjobb barátja, én nagyon becsülöm az ilyeneket, mert szerintem szép dolog lehet....
Vajon itt tartanék? Ő milyen lenne? Akkor is evészavaros lennék? Mindketten azok lennénk? Akár "Jégviráglányok"?Vagy ő megállított volna? Egyikünk sem? Ha valakinek van egy nagyon jó barátja, biztos tényleg nagyon figyel rá....Szerintem nem itt tartanék, de kár is a múlton rágódni, meg kitudja mi lenen, mindig könnyebb utólag okosnak lenni. Inkább  a jövőbe kéne néznem és változtatni dolgokon, ha valóban azt szeretném...ha meg nem...akkor meg....Nem tudom....

Bár ezen amúgy tényleg sokszor elgondolkodok, hogy mennyivel lenne másabb, hogyha valaki a környezetemből ezeket észre vette volna, vagy bármi és segíteni akart volna. Elutasítanám? Vagy bevallanám neki? De mivel erre még sosem volt példa így, meg nem hinném, hogy lesz, így ezt sosem tudom meg. És valahol nem is szeretném ugye, ha ez kitudódna, vagy hogy valaki miattam szenvedjen. Én főztem magamnak az egészet, hát nekem kell majd kimászni....De ehhez tényleg nagyon akarni kéne...

Tönkrement. Már megint.

A tegnapi hír nagyon hatással volt ma rám, még most is, mert egyszerűen valahogy nem tudom elfogadni...nem tudok túllépni rajta...Még nem mondtam el senkinek, meg nem is beszéltem róla senkinek, de nem is mernék egyrészt, másrészt meg nem is szeretnék, csak ez így nagyon rossz, hogy magamat gyötröm vele, bár megérdemlem, de akkor is.

Öt órát edzettem ma, de a végén már úgy hiába, mert most mindent elrontottam. először reggel 9-től 12-ig, majd már itt volt egy binge, nagyon szar kedvem volt és fel is idegesítettek és minden összejött, és nem, nem koplalással büntettem magam, hanem persze, hogy bingével...Gyűlölöm magam érte.

Kicsit megnyugodtam, mert tudtam, hogy délután megint edzés 5-től 7-ig, majd leedzem, ez majdnem meg is történt. Csak itthon most nemrég, 8-kor megint kiborultam és idegbeteg vagyok és nagyon nagyon szomorú és nemrég fejeztem be a Part II. Bingét a mai napban, 3db zsömlével...szétpukkadok, de tényleg, és amennyi szénhidrátot ettem ma, már tök rég nem és még a gondolattól is rosszul vagyok.

Amit elkezdtem elfogyni, an most vissza. Ezzel a nappal úgy elrontottam mindent, hogy az valami hihetetlen  Kcalban mérve pedig 1000-1500 között volt ez így összesen, mikor most direkt próbáltam 500 alatt maradni már 3 napja (jó ez kevés, de legalább már igyekeztem...) És kellett amúgy, hogy valami így keresztbe tegyen és ezt tegye velem. Úgy tudok örülni -.- 

Egyébként ez a mennyiségű edzés ma kivételes volt, bár szívesen edzenék tényleg ennyit minden nap, de nem is lehet, meg így amúgy sem. No mindegy. 

Nem emlékszem, hogy régebben a "magánélet" ennyire kihatott volna az evészavarra. (Ez tavalyt jelent) Vagyis biztos volt valamennyi hatás, de akkor inkább nemevős megnyilvánulásban. Miért? Most miért binge? Hol a logika? Mert ezt nagyon utálom...és nem fogom sokáig kibírni, ha így megy tovább...Már ezt is tök nehezen viselem...Annyira gyenge vagyok, mint egy nagyon gyenge valami....Annál is gyengébb...mindenféle téren...

Én nemis voltam ilyen:( Rossz a régi élet tán siránkozni  meg most nem is fogok, de legalább nem volt ez. Lépni meg annyira nem lépek semmit, mert kb. mindent az öngyűlöletbe fordítok és én teszem magam tönkre, de nagyon. Néha, sokszor elgondolkodok rajta, hogy aki ennyire gyűlöli magát, az hogy szeretheti ennyire az embereket, mint amennyire szeretem? Pedig esküszöm, hogy bárkit, még egy idegent is jobban szeretek, mint magamat. De csak mert tudom, hogy milyen tudok lenni és ugye ismerem magam és nagyon rosszul esik, hogy folyton megjátszom, "milyen jól is vagyok", meg hasonlók, hogy inkább ne kérdezősködjenek, meg ne lássák rajtam, hogy valami nem okés, mert nem akarnám elmondani és nem is tudnám. De gyűlölöm, hogy ilyen vagyok. 

És most tényleg szétpukkadok, annyit ettem.....nem esett jól...csak annyira kívántam...

Szeretnék mindig blogolni, amikor tudok, mert ha majd egyszer jó lesz minden, visszaolvasom és csak nevetek az egészen. Egyszer talán írok majd egy szép, vidám, mosolygós, boldog posztot is...csak félek, nagyon soká lesz az. 

Hátjó. Mégsem.

Ma kivételesen 8-ig alhattam, de nagyon későig voltam fent álmatlanság és agymenés miatt, így ma továbbfolytatódtak a  hülyeségeim sajnos, plusz tök ideges voltam egyszer, amikor 1 órán keresztül kajákról beszéltek mellettem, engem meg nem is érdekelt és tényleg idegesített.

Volt egy olyan pont is, amikor egy lány "beszólt" nekem, hogy én sosem eszek semmit...Na, ezen csak azért akadtam ki, mert honnan tudja, hogy mit csinálok itthon? Hát persze hogy nem tudja. Attól, hogy utálok emberek közt enni, meg amúgy is, meg ilyenek, és nem látják, nem lehet ilyet mondani. Neki amúgy idén nem ez az első ilyen "meglátása", meg amúgy szeretem és sajnálom is, hogy olyanokat gondol, amiket néha mond, de nem tud semmiről. És nem is fog soha. Meg aztán mindig jól kidumálom magam a helyzetekből, mint más előtt is. 

Aztán...kifejezetten utálom azt, amikor pl. egy 175 cm magas, 48 kg-os lány és társai, akik bármennyit esznek, nem híznak, mert alapból olyanok születésük óta (sajnos kismillió ember van ilyen körülöttem, nem csak 1-2), szóval, amikor ők elkezdenek hisztizni, hogy milyen dagadtak, meg hogy fogyókúrázni fognak, meg ilyesmi, csak azért, hogy valaki dicsérgesse őket, hogy "nem is", meg "ugyan már, te beteg vagy". Emellett meg szépek is és tényleg nem testképzavarosak, meg tényleg ehetnének napi 875837585 kalóriát is, sosem híznak el. Valóban rossz lehet neki, tényleg, hogy tudom sajnálni....

***

Három után értem haza kb. és 2 liter vizet ittam addig és hazafelé az úton már éreztem, hogy kezdek kicsit rosszul lenni, nem volt rá okom, csak az a szokásos hülyeség. Van amikor már tényleg olyan nagyon furán érzem magam, hogy tudom, hacsak egy falatot is, de muszáj ennem - mert bár sosem ájultam még el, meg semmi komoly - de olyankor érzem és elkezdek félni, hogy "ne most történjen valami tragédia". Meg délutánra ha előtte nem eszek semmit, már átesek az éhponton és akkor már nem is leszek éhes estig, és ha utána kibírom, hogy ne egyek már, akkor vannak a sikeres a fast napok, ha meg nem, akkor meg akkor jönnek a nagyhatalmas bingék. 

Reggel volt itthon teljes kiőrlésű zsömle, de nem ettem meg, így azt találtam ki, hogy akkor majd megeszem, miután hazaértem, délután úgyis leedzem és annyi pont elég lesz. De amikor hazaértem, finom illatok, meg hasonlók, már kezdtem is félni...majd kiderült, hogy rántott gomba, rántott sajt és rántott karfiol okozza csak. "Zsömleterv" elvetve, sajnos imádom a rántott zöldségeket, hát muszáj volt...Meg hát az mégis csak zöldség...És hogy ne haragudjak annyira magamra, így még modoráltam is magam, 3 db karfiolt, egy fél sajtot és 3 db minigombát ettem. Direkt még a legkisebbeket is választottam pluszba, így tényleg max. 200 kcal volt az egész, ha jól számoltam.

4 körül pedig megittam egy kávét, mert tuti bealudtam volna utána, attól még fáradt voltam, csak hát tényleg muszáj volt. Majd ezt követte 2 óra edzés...
Nemrég értem haza, nem akartam már enni, meg semmit, csak feljönni és ellenni, de direkt már megint volt a kedvenc salátámból, de csak belekóstoltam, szóval az nem volt vészes, aztán feljöttem. 

***

És most történt egy dolog, aminek nem kellett volna. De nagyon nem...Sajnos megtudtam egy olyan hírt, ami az így is padlón csúszkáló lelkiállapotom végleg a földbe tiporta egy időre, tudom, gyengeség, hogy sírtam/sírok miatta, de nem tudok nyugodt lenni, és mivel egy

béna- gyenge - béna - gyenge- nagyon erőtlen - hülye - még rosszabb - dagadt - béna

vagyok, magamtól már nem is várnék mást, sőt, az lett volna csoda, ha nem akadok ki. Ilyenkor elgondolkodok, hogy tényleg ennyire izé vagyok? De miért? Csak egyszer lennék már erős...
Azt gondoltam, hogy egy binge akkor majd megoldás lesz, de nyilván nem akarom/akartam, így csak egy almáig jutottam. És nem is akarok többet. Ez is sok, mert edzés után nem kéne már semmit ennem. És amúgy sem vagyok túl jól, és még ez is.

Most ezért döntöttem így, hogy akkor blogolok, kiadom magamból, hátha jobban leszek, de ez most nem jött be. De nem akarok már lemenni, szóval azért remélem, nem eszek már ma többet, bár ezt már úgy is elrontottam a mai kajálással, mert ha jobban megnézzük, ez mégsem olyan kevés, sőt, így átgondolva tök sok. Bár nem tudom, megvan-e az 500, de akkor is....

Elnézést, hogy ilyen panaszkodós lett, nem akartam igazából, csak simán kiadni...Meg..nem tudom. Mindig azt mondom, hogy nem fogok már sokat panaszkodni, aztán meg úgyis mégis, én már csak ilyen....Nem tudom milyen vagyok.

További nagyon nagyon szép napot mindenkinek! <333

Christmas

Nem, valójában semmi köze nem lesz ennek a bejegyzésnek a karácsonyhoz, csak nem jutott hirtelen jobb eszembe. Vannak ilyenjeim néha, sokszor, gyakran.

Elaludtam kettőkor, felkeltem ötkor, sokszor előfordul, hiszen legjobb esetben is maximum 6 órát alhatok, de az nagyon a  plafon. Ha fáradt vagyok, akkor vagyok a leghülyébb. Ez ma sem volt másképp, plusz hozzájött még néhány dolog, borzalmasan szenvedtem egész nap, sajnálom az embereket, akiket esetleg sikerült kikészítenem, pedig nem állt szándékomban. Csak túl sok minden forgott  a fejemben, nem tudtam koncentrálni, meg el is rontottam dolgokat, amiket nem kellett volna, de mindegy. 

Valójában ennek a bejegyzésnek nem is lesz sok értelme, elnézést érte, inkább csak úgy írhatnékom van. Evés annyira nem volt rossz, bár ezt sem tudom megítélni. Kettőig már megittam 2 liter vizet, majd kettőkor ettem egy natúr joghurtot és megint kb. egy tál csokisműzlit, ami aztán marhára fogyókúrás...tehát nem. Ezenkívül 5 felé egy kapucsínó és egyébként víz, amikor szomjas voltam. Meg edzésen is voltam, ma csak 1,5 órás volt. Szerencsére nem vacsoráztam és nem is fogok és továbbá is már csak vizet iszok, ha szomjas leszek.

Nem lenne annyira rossz, meg nem is biztos hogy megvan a 500, csak tényleg nem csokisműzlit kellett volna, hanem akkor vagy kiszedegetni belőle a darabokat vagy valami egészségeset. No mindegy, bár holnap normálisabb lennék. Majd meglátjuk. 

Amúgy szeretem a karácsonyt és idén annyira büszke voltam magamra, hogy csomó mindenről sikerült lemondanom (pedig abszolút nem vagyok olyan, és sem értettem mi történik) és tökjól éreztem magam és tök sokat fogytam is, csak aztán január lett, újra  be a mókuskerékbe és visszajöttek a dolgok.

Ahogyan nézegetem a statisztikát, tökre meglepődök, meg örülök, hogy de sokan néznek föl ide, ehhez pedig nem vagyok hozzászokva, mert a titkos blogokba csak én léptem be és az nem mutat sokat, szóval köszönöm szépen mindenkinek, aki felnéz ide, kedvesek vagytok:)<3

 Mindenkinek további szép napot és csodás hetet kívánok!

Hétvégécske

Szombat, 16

Nos, ugyebár írtam a pénteki akciómról, mely meglepően kevésbé szenvedve hozta meg a hatását, rosszabbra számítottam. Persze, volt sikításos fájdalom, meg hasonlók, de tényleg nem annyira durván, mint a megfogadós eset.
S lám, reggel kb. 2 kg-gal mutatott kevesebbet a mérleg.  Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem. Hiszen tudtam, hogy ugyanúgy nézek ki, csak víz, meg ilyesmik ürültek belőlem, s ekkor döbbentem rá valamire. Ugye rengeteg folyadékot fogyasztok, de nekem addig a pillanatig sosem jutott eszembe, hogy bennem 5-8-10(?) kg-ot is nyomhat a víz, némi izommal. Dehát akkor meg ha ezektől vagyok nehéz, miért nem nézek ki jól és miért nem nézek ki úgy, mintha 5 kg-al kevesebb lennék? Hiszen azok bennem vannak. És akkor hogy fogyjak zsírból? Mert hiába nem eszek/keveset eszek, az edzés miatt úgyis nő az izomtömeg, csak nyáron sikerült fogynom normálisan szerintem, amikor csak futás volt és az a nemkomlett életmód, amit leműveltem. De bár megint szünet lenne...A hétköznapok terhe alatt sohasem ment a fogyás és most se akar igyekezni...Ez pedig marhára nem jó így.

Visszatérve a szombathoz. A reggel "örömére" úgy döntöttem eszek egy kicsit, bár nem tudom mennyire voltam éhes...Tojásos, zöldséges reggeli volt, szóval annyira nem volt vészes, plusz azért is engedtem meg magamnak, mert utána edzésre mentem és azt gondoltam ledolgozom, na meg muszáj egy kis enerdzsí...

Aztán kezdődött a probléma. A reggelit délután is megismételtem, 3 körül. És már hozzácsapódott egy agyonpirított vajas pirítós is. De ami még utána volt...Ugyanis estefelé vacsoravendég voltam egy eseményen, amin direkt kikötöttem előre, hogy nem akarok maradni a kajáláson, mert hiába mondom hogy csak a salátából fogok enni, ha elém raknak egy nagy tál kaját, úgyis belekóstolok "csak egy kicsit" aztán meg "mééég egy kicsiiit, légysziii.." alapon.
Dehát persze, hogy muszáj volt ott maradnom, mert hogy "milyen bunkóság már, ha visszautasítom". Jó, igaz, de akkor is. Szóval ott maradtam...Majdnem volt volt annyira nagy probléma, de aztán mégis. A saláta isteni volt, háromféle öntetet próbáltam ki és direkt ettem belőle sokat, hogy hátha nem kell majd más...de amikor a főétel is elém került...Még abból is, a rántott zöldségeket eszegettem, meg a hagymakarikát, meg a gyümölcsös csirkét, büszke voltam magamra, hogy nem ettem a krumpliból és salátán kívül más köretből. De annyit ettem már ezekből, hogy szétpukkadtam kb -.- Ja és akkor jött a desszert...Egy nagy tálon (nem vicc, olyanon, amiből a  másodikat esszük) egy rohadt nagy adag csokipiskóta alapú, habos-babos, csokiszirupos, pudingos, cseresznyedarabos sütemény [a neve valami olyasmi volt, amit valaki nevezett el, mert mittudoménmiből készül és saját specialitás] és a tetején  tejszínhabbal...Fenomenálisan nézett ki, az íze pedig mégjobb volt. Hát persze, ki is gondolta volna, hogy nem bírom ki? Viszont ami engem is meglepett, a felénél föladtam...Nagyon édes, nagyon finom volt.
És ekkor jött a bedepizős rész. Elköszönés, bocsánatkérés, de nekem most mennem kell, halaszthatatlan dolgom van álnévvel, magassarkúban tipegve a minusz hetven fokban hazarohantam, már az úton öklendeztem, itthon meg egy picit hánytam is, de az inkább a rohadsokevés + tipegőfutásmozgás hatására. Hülyeség, de valahol örültem neki.
Aztán ráálltam a mérlegre, idegbeteg lettem és előszedtem a kisbogyókat tartalmazó dobozkát. Bevettem nyolcat, ügyelve hogy en hányjam már ki, majd 3 órán át sírtam és úgy döntöttem inkább alszok. Így is történt.

Vasárnap, 17

Fél 7-kor ébredtem fájdalmas hasi görcsökre, 8-ig szenvedtem, térdemmel törölgettem könnyeimet, majd 9-kor megint bediliztem és bevettem a maradékot a 20-ból, mondván hogy legalább máskorra nem marad.
Egész napos gyógyszertúladagolásban szenvedtem, már megint. Bár ez se volt annyira rossz, mint az a nagyon eset 5 hónappal ezelőtt. De rossz napom volt, nagyon rossz, és nem vagyok normális szerintem. Jó, biztos van olyan  aki többet szed be, meg kitudja, de nekem ez a magam részéről egyáltalán nem komplett. 3 nap alatt még sosem használtam el azelőtt se ennyit, de mindegy is. Egyébként meg tök hálásnak kéne lennem (mint eddig mindig), hogy már megint "túléltem", nem kerültem kórházba és nem történt komolyabb bajom.

Félek, hogy egyszer most már tényleg történik valami eset, ami borzalmas lesz. Bár ne lenne. Most pedig hiába fogadom meg megint, hogy nem veszek többet, kitudja mi lesz fél év múlva. "Szerencsére" az összes pénzem most úgy elment dolgokra, hogy ne legyen pl. kajára meg ilyen marhaságokra és nem is viszek inkább magammal, hogy ne is tudjak még véletlenül se költeni. Ezt muszáj lesz megint. 

Ma bár ugye szenvedtem, de napközben becsúszott 1-2-3 mini pirítós, majd este, mikor a szüleim hazaértek a nagy bevásárlásból, nem bírtam ki, hogy ne egyek egy natúr joghurtot és azt se, hogy bebingézzek a csokis müzliből. Gratulálok magamnak, igazi vesztes! gyengeség a köbön!

Meg mivel tényleg nem voltam túl jól ma, így inkább ágyfetrengős, sírós, fájósszenvedős napot tartottam ma, nulla dologgal, amit meg kellett volna csinálnom, ennenk jövőhéten, kezdve a holnappal nagyon fogom szívni a levét, azt hiszem. Dehát így jár az, aki nem képes egy kicsit is megerőltetni magát és olyat tenni, amit kéne.

Arról pedig fogalmam sincsen, mi lesz jövőhéten. A hülye akciónak köszönhetően viszont most 1 kg minuszban vagyok, dehát ez minusz víz a testemből, gondolom. Bár történne valami, és lenen akaraterőm, meg kibírnám, hogy normálisan egyek már egyszer, meg úgy normális legyek...csak valamennyire is...De nem is akarok normális lenni...csak olyan...nem tudom milyen.

"I don't know..."

Fogalmam sincs néha egyébként, hogy mit is akarok. Vagyis de, de nem úgy. Ma már nagyon érzem, hogy visszaestem. Nem is tudom, mi volt ez a pár hónap kihagyás, hogyan történhetett. Tegnap egy érdekes beszélgetés nagyon elgondolkodtatott. Volt egy időszak, amikor nagyon gondolkodtam a gyógyulás irányába, csak ugye aztán megfutamodtam megint.

Mert félek. Nem tudom, hogyan reagálnának például a szüleim vagy a családom. Annyi bajuk van és akkor még én is...Félek, hogy nagyon csalódnának bennem és nem értenék meg. És nem lenne jó. De itt van egy kérdés, ami már rengetegszer megfogalmazódott bennem:

Melyik a jobb? 

- Ha nem tudnak róla és egyszer csak elveszítenek...

- Vagy ha tudnának róla és esetleg segítenének, de ők is szenvednének miattam....

Én nem akarom ezt tenni velük. Mert persze, vannak viták, rossz időszakok, dehát mindenhol, de azért ők mégis a családom....Gyűlölöm, hogy ezt művelem velük...Szeretem őket, hiszen azért mégiscsak tettek már értem sok mindent. Persze sok rosszat is, bennem azok is ott vannak sajnos, de a jók is. Egy borzasztó ember vagyok, az biztos. 

Vagy ott van még egy lehetőség. Talán menne nekem egyedül? Véget tudnék vetni egyszer a dolgoknak? Szépen lassan, egyedül? Elképzelhető, hogy ez az egész örökre titokban marad? Hiszen már majdnem 2 éve lesz lassan....És ha eddig tudtam titkolni....Csak annyira félek, hogy egyszer véget ér. És akkor milyen rossz lesz...Minél tovább húzódik a dolog, annál rosszabb lesz.

Csak ott van bennem a nem akarás dolog is és a nemnormálisan fogyni vágyás, mert nekem normálisan sosem sikerült még. Egy diéta nem hatott, soha. Csak a koplalósdi, de annak meg binge a vége...De erről már csomót írtam, mindegy, nem részletezem. 

Aztán itt van ez a mai nap. Reggel megint egy pohár AE vízzel indítottam éhgyomorra, jó döntés ez szerintem, tök éhes voltam, de nem ettem. Délig meg megittam vagy 1,5 liter vizet, megint. Dél körül itthon úgy voltam vele, ehetek egy picit, jó is volt majdnem, de zöldségbingét rendeztem, 2-3 répából, retekből és 3 falat ubiból. Ja meg egy kávé is, cukor nélkül, tejjel. Meg egy banán is.

Dolgom volt délután, ittam egy liter vizet azért, még van egy másfél literesből, azt még tervezem ma meginni, plusz délután ittam egy kapucsínót is még, vízzel persze. Na de délután...5-kor...amikor hazaértem...Újra elszakadt a cérna, azok a finom illatok, amik a konyhában szálltak...Hát bementem és körülnéztem. 

Belenéztem egy tálba, amibe krumplipüré volt....Én nem értem magamat, január óta olyan ételekbe eszek bele, amikbe már 2 éve nem....Utálom a krumplipürét, amúgy is, de erre mit csináltam? Hát persze, meg is haltam volna, hogyha nem habszolok belőle egy csomót. Szóval krumplipürébingével zártam a napot, ugyanis utána felrohantam megint a szobámba, s mélyen tanakodtam, most mi legyen. Hányás nem lenen jó, mert az lenen, mint tegnapelőtt, tuti. Hát ekkor jutott eszembe, hogy tegnap mit vettem...Hát persze. Istenemdebánom.   ...

Előszedtem a rejtekhelyről, kinyitottam a dobozkát, majd a csillámló csomagolásból kivettem először négy kis bogyócskát, majd még egyet. Libasorba rendeztem őket az ágy szélére, jól megnézve, s cseppet sem meglepődve, ugyanolyanok, mint legutóbb is, szeptemberben. Picik, fehérek és szinte könyörögnek, hogy "vegyél már be minket". Hát, nem mondhattam nemet...Báraztetetmvolanmégis   

Mesedélután következik...

Végülis, csak ötöt vettem be, bár az ajánlott az ugye 1-2, na meg azért vegyük figyelembe, hogy már 5 hónapja nem volt velük dolgom. Kegyetlen dolgot fog velem művelni, előre tudom.
Már most görcsben áll a hasam, de hogy éjjel nem alszok majd, az is biztos. Pedig tök fáradt vagyok. Csak ne történjen bajom, ne most...

Eszembe jut az utolsó, tanulságos eset, amikor megfogadtam, hogy nem veszek többet. Milyensokáigbírtamésvéletlenülsemszegemmegszavaimat... 
Nem akarok sokat írni róla, akkor csak 4-et vettem be, de rettenetes volt. Egy éjszaka történt  szintén Borzalmas fájdalmaim voltak, nagyon szenvedtem, féltem, hogy kórházba kerülök és minden kiderül, egyedül voltam a szobámban, féltem, senkit sem hívhattam fel, nem számíthattam senkire  nem is tudtam volna, mindig egyedül vagyok ilyenkor, megszoktam már. Olyan rosszul voltam, hogy öklendeztem is, és izzadtam és nagyon fáájt, és nagyon sírtam...Hogy éljem túl, mert eskü féltem attól is, hogy megáll a szívem, vagy elájulok vagy valami. De a legjobban a családtól féltem, nem tudom. 
Leírhatatlan igazából, hogy én akkor mit éltem át, és tényleg nagyon örültem, hogy 1-2 nap múlva már "minden okés lett". Megfogadtam, hogy sohatöbbé nem teszek olyat, és ez sikerült is...Máig. 

Az a baj, hogy szerintem engem már 3 szem is kitud készíteni, szerintem ilyen marhaságokra gyengén reagálhat a szervezetem, de nem tudom. És akkor itt 5 hónap után egyből öttel indítok. Remélem, nem lesz nagy baj azért. De az én hibám, kellett nekem az a hülye krumplipüré -.- Hát akkor szenvedjek is, megérdemlem!!!

Csak most olyan rossz kedvem is van....És olyan nagyon fáradt vagyok...és olyan...nem tudom...
Vajon más miből fakaszt erőt magának? Hogy tudja magát visszafogni a kaját, aki visszatudja? Hogy csinálják végig? Nekem soha, semmi sem sikerül...

Valentin nap

A tegnapi nap borzalmas volt és este még folytatódott is, az éjszaka közepébe. Nem evés, hanem csak úgy egyéb dolgok miatt, de mindegy, annyira végülis nem fontos...

Kb. 2-kor feküdtem amúgy le és tökre meglepődtem, amikor elkezdett korogni a gyomrom. Igaz, hogy a binge már 7-kor volt, és esetleg volt lehetőség a gyomor ürességére 7 óra alatt, csakhogy velem ilyen nem is szokott lenni...Vagy már nem figyelem, de nem tudom, meglepődtem. Hálistennek nem ettem, amúgy ilyenekre este/éjszaka szerencsére nem is lenne lehetőségem, így még elvoltam egy darabig, majd elaludtam.

Hülyeséget álmodtam. Nem volt igaz. De mindegy is. Reggel pedig amikor felkeltem, gondoltam, hogy naa, a tegnapi után most tuti hízok 3 kg-ot, DE A LEGNAGYOBB MEGLEPETÉSEMRE SEMMI ILYEN NEM TÖRTÉNT, SŐT! Pár dkg-al még kevesebb is voltam, mint szoktam:O Nagyon meglepődtem ám.

Amúgy azért van ez a hatalmas stagnáció leginkább, már úgy vagy október óta, a hízás óta, mert a mozgás azért akárhogyan nézzük, valamennyire megvan. Még nem említettem így külön, de sportoló vagyok, sok edzéssel(bár pont hogy mostanában meg kevés), rengeteg izommal, ami nagyon növeli a súlyt, tudom, nehezebb, mint a zsír, ez is lehet egy probléma, de attól még dagadt vagyok, mindegy. És ugye az edzés végülis megvan, bár nyáron sokkal(!) jobb volt. A napi 3-5 liter folyadék is megvan. Igaz, hogy van binge-koplalósdi sorozat is, de vannak mellette "egészséges dolgok" is, amik miatt nem hízhatok 5 kg-ot, de a fogyáshoz sem segítenek hozzá. Mondjuk az meg abszolút a bingék miatt van, de mindegy. 
Ha normálisan ennék és a többi maradna, talán úgy megint fogyhatnék. Dehát túl nyomi vagyok hozzá. 

A súlyom egyébként egy nap 5ös skálán változik kb., azt nem értem miért, najó, 3 tuti, valódinak pedig mindig a reggel mérteket tartom. Amúgy mérlegszempontból eléggé hülye vagyok, van nap, amikor vagy 84584353x ráállok és jó lenne róla leszokni. De egyelőre képtelenségnek tartom..Nem bírom ki, hogy ne lássam, miként változik percről percre, óráról órára a dolog.

Elkanyarodtam. Amúgy meg nem is kéne annyira sírnom. Mert majdnem tökjó nap lehetett volna ma. Reggel (7-kor kb.) egy pohár AE vízzel indítottam (nem ittam kávéfélét!!!), 10 körül egy pohár tea, plusz még délelőtt 1,5 liter víz, majd úgy kettő körül ettem egy narancsot. Valentinnapi bűn, 3 kocka csoki...Nem kellett volna, mármint ez itthon volt, csak úgy volt és nekem is raktak félre. Marhakedveskmármegint. Leszokhatnánakróla. 

Nem, nem vallott nekem senki sem szerelmet, nem is számítottam rá, nem is fogok egy darabig. Hiszen mégis kinek kellene egy ilyen szépség rondaság/dagadtcsúnya/hülye/nemszép/nemkedves...stb.../ emberke, úgy őszintén? Naugye. De hozzáteszem, jelenleg én sem szeretném, nem tudnék elviselni senkit magam mellett, így nem.

Majd ha szépésékonyleszekés...

Nos, igen. Tehát narancs, 3 kocka csoki és még 4 előtt 2 db répa, muszáj volt valamit rágnom, habár nem voltam éhes, szokásszerint. Volt még egy kávé a napban mégis délután, mert nem bírtam volna, aztán még víz és ennyi. Ez volt a mai mind. Az 500-at sem éri el, ami mostanában meglepő kéne legyen, főleg a tegnapi után, de mégis soknak gondolom....Minél kevesebbet eszek, még annál is kevesebbet akarok utána..Miért? Az 500 nem elég nagy korlát? Hát nem...

Sokszor nem értem magam. Mindegy is. Van ez így. Amúgy nem vagyok rá büszke és meg is bántam kicsit, de végül tényleg vettem egy doboz HH-t a patikában és terveztem holnap bevenni belőle..és hétvégén is..csak nem tudom miért. Tudom, hogy nem kéne. Akkor inkább ne egyek...De ha már megvettem...nemakaromhogykárbavesszenapénz....Annyira tudtam, hogy nem kellett volna.

Most nem ettem ugye 4 óta. Jó ez. örülnöm kéne. De mégsem. Amúgy nem értem, miért van az, hogy valaki nem eszik egy fél napig semmit és tök rosszul lesz, meg elájul, meg ilyenek. Én meg ha egy hétig se ennék, sem lenne semmi bajom....Hol a logika? 

Ez volt hát a csodás Valentin nap. Remélem van olyan, akinek tényleg jól sikerült  Biztos van, én pedig örülök más boldogságának.

Nembírommár...

Nem hiszem el! Elmondhatatlanul gyűlölöm azt, amit teszek és akárhányszor megfogadom, megismétlődik. 

Majdnem jól indult a nap, csak kávé, nulla evés. Aztán valahogyan mégis evésbe keveredtem, de csak egy teljes kiőrlésű magos zsemle volt, aztán délkörül már komolyabb, de jó lett volna az úgy az egész magában, ha nem rontom el. 2 tojásrántotta, 7 szelet uborkával. És ez így milyen jó lett volna...

Eltelt pár óra és kezdődött a borzalom. Először csak egy almával, még az se lett volna gáz. De aztán történt valami...nem tudom mi...és jött egy hatalmas binge, mely után tök rosszul voltam, sikerült úgy teleennem magam. Édesvolt. A szervezetem már nagyon kiéhezhetett rá. De ez nem magyarázat. 

Utána volt egy kemény edzés, amin tényleg nagyon edzettem, jó is lett volna....ha nem arra jövök haza, hogy fánkot sütött a család, éshogy mennyi ízletes lekvárral lehet enni, annyira kedvesek, hogy még nekem is raktak félre...Na, az mondom köszi...És az az illat...azok az ízek...

Hát megint megtörtem. 

Házialmalekvárral, házifánk, edzés után. Megettem kettőt, már kezdtem nemjól lenni, és nem bírtam abbahagyni, hogy a harmadikat is ne kezdjem meg...Hisz olyan édes...Szinte már könyörögtem magamnak, hogy lééégyszi, még egy falatot....Aztán persze mégegyet...Sose lesz elég, edd már meg! belehalsz, ha nem! - suttogta egy belső hang. 

Hát beleettem, de már a felénél feladtam....Otthagytam maradékot, majd hogy még ne lássák, könnyes szemekkel a fürdőszobába rohantam és elkezdtem sírni. Nem is tudom, 83934834 éve nem ettem edzés után soha semmit, hát ezt is eddig bírtam. 

Muszáj volt megpróbálnom. De nem ment. A múltkori eset óta nem megy. Pedig nem is volt durva. Megint csak öklendeztem, szinte az egész szervezetem belerengett az erőlködésbe, könnyeim potyogtak, mintha Üzbegisztánból öntötték volna, és semmi...Egy rohadt falat sem vette a fáradtságot, hogy megadja magát. Egy sem! Már attól féltem, hogy belehalok az erőlködésbe. Borzalmas volt. 

Fél óra szenvedés után feladtam és inkább feljöttem a szobámba és vacogva a takaró alatt folytattam a sírást.  Nagyon fájt a hasam. Kikészül a gyomrom ezektől a rohamoktól. Én is. Nagyon rossz érzés...Tényleg azt gondoltam már, hogy összesek és inkább legyen úgy, mert én ezt már nem bírom...

Hogy lehet valaki ennyire gyenge? Ennyire béna? Hiszen már hányni se tudok. Miért nem? És miért csinálom ezt? Minek kell ennem? Amikor nem ettem, azt hogy bírtam? 

Elég volt! Nem érdekel, mit gondoltam eddig, holnap veszek egy doboz hashajtót. Tudomhogynemjóésnemisérsemmitvalóban, de neem, én ezt mááár nem! Fél éve nem volt már közöm a dologhoz. De most majd lesz.  De csak egy 20 dbosat és beosztom 4 napra. Vagy nem tudom.

Ha a gyengeségért díjat lehetne kapni...Díjmilliomos lennék. Borzalmasan fáradt és kimerült vagyok. Úgy érzem, valóban összesek. Régen meg se kottyant egy kis hányás. Most meg kb. beleroppanok...És akkor se. 

Most pedig valóban rosszul érzem magam. Kiszoktam akadni, de ez más...Ilyen régen volt. Ilyenkor vagyok a legveszélyesebb mindenféle szempontból. Nemakarom...Annyira rosszul vagyok...és annyira elkeseredett...és mindig csak ez történik...

Káprázatos.

Annyira jó érzés, amikor már ezredjére szembesül azzal az ember, hogy nincs senkije. Hogy nincs, aki támogatja bármiben. Akire mindig számíthat. Lehet ezer ismerőse valakinek, ha abból egy se normális. 

Így vagyok ezzel én is. És valóban jó érzés már megint arra elaludni, hogy milyen rosszul vagyok és mennyire egyedül érzem magam, és hogy nem veszek észre már lassan tényleg semmi jót. Pedig milyen pozitív ember voltam én valamikor...És milyen boldog....Dehát régen volt már az. 

Egyszerűen gyűlölöm azt, ahogyan kinézek. Sosem látom magam szépnek. Bár eltudnám egyszer fogadni azért mégis magam, valamiféle csoda folyamán...Dehát ez az, a csodára várok most is, és még véletlenül se hajlandóztatok lépni az ügy érdekében. De talán nem is akarom akkor igazán.

Pedig biztos jó lehet, ha valaki mindig mosolygósan ébred, boldog és megelégszik magával, elfogadja magát, örül a tükörképének, és nem foglalkozik ennyit önsanyargatással és önsajnálattal. És esetleg még az is, hogy megbízik valakiben tényleg nagyon és még közel is enged valakit magához. 

Hát, ezek lehetnek szépen, de valóban nem én vagyok. Talán egy ilyen komplett dolog már túl tökéletes is lenne. Fenesetudja...

Anorexiás leszel, egyél már!

Nos, igen. Egy jó nagy helyet elfoglaló dolog az életemben nem más, mint az evészavar. Fura ezt így kimondani, leírni, beismerni(?) . Már egy jóideje problémáskodok az evéssel, de semmi komoly igazából. Vagyis de, de mégsem, egyszerre a kettő.

Nem telt egy olyan vendégség sem az elmúlt másfél évben, hogy ne hisztizett volna valaki rám vagy én a kajára. Utálok sokat enni. Sőt, az egészet. De valahol mégsem, hiszen enni kéne, az olyan alap...Csakhogy borzalmasan nézek ki így, ebben a testben jelenleg. Egyáltalán nem arányos a magasságomhoz a testsúlyom, nagyon kövér és ronda vagyok. Ez tényleg így van. Jó, mindenki ezt gondolja magáról, de én esetemben ténylegtényleg. 

Normálisan képtelen vagyok fogyni. A koplalásnak meg binge lesz a vége. De ez az egész olyan kedvfüggő is...Alig lehet megmagyarázni. Ezt is csak az értheti, aki már volt hasonló helyzetben.

Anorexiáig még sosem jutottam el, de nem is szeretnék. Jó, lehet, hogy átlagos vagyok, meg csinos, meg minden, de nekem ez nem tetszik, én vékony szeretnék lenni, vagyis inkább csak olyan csinosan arányosan, jól kinéző. Ez pedig egyszer már majdnem sikerült is, csak aztán meg visszahíztam... nyár után volt. Amikor mindenki megdicsérte az alakomat, és hogy eddig is vékony voltam, de most...Szeretnék visszakerülni abba az állapotba. Csak hogy nyáron könnyebb volt minden. Semmi stressz az iskola miatt pl, meg úgy minden könnyebb volt. Pihenhettem, és kibírtam, hogy ne egyek. A legdurvább az volt, amikor egy hétig tényleg nem ettem semmit, csak az egyik napon egy párdarab pirítóst.

Szeretnék újra nem enni, meg betartani az 500-at és alatta, vagy végigcsinálni pl. egy ABC diet-ot rendesen. Csak olyan gyenge vagyok...Olyan béna...Olyan semmirekellő. Sose sikerül semmi. Vagy feladom vagy megtörök. Ezen szeretnék változtatni...és lefogyni annyit, hogy végre tényleg boldog legyek és tetszek, csak egy kicsit is magamnak.

A folyadék a legfontosabb, azon belül is a szénsavmentes ásványvíz, sima tea semmivel (max 2 kcal) és kávé is lehet, meg max még kapucsínó vízzel! Gyümölcslé ritkán, egészséges, meg minden, csak abban is van egy csomó kalória. 

A múlthét majdnem jó volt, négy napig szuperül ment minden, csak aztán elrontottam. Ha előre tervezek meg valamit, az sosem jön össze. Ha a véletlenre vagy sorsa bízom magam, az még rosszabb is lehet.
Ittam almaecetes vizet, de nem tudom, hogy ez most okés lesz-e továbbá. Most pár napja megint nem. De nem tudom, érdemes-e egyébként azt a borzalmas lötyit magamba erőltetnem, mert olyan rossz íze van...

Voltam bulimiás, de már nem. Úgy döntöttem inkább ne egyke, minthogy azt a borzalmat éljem át. Katasztrófa volt...Sosem szeretném már azt átélni, és a legutolsó eset eléggé tanulságos is volt. Akkor már inkább ne egyek, minthogy kihányjam. A hashajtózás pedig egy nagy baromság, már tudom. 

Persze ezekről mit sem sejt soha senki  A bulimiát nagyon könnyű volt eltitkolni, nem jöttek rá egyszer sem  Én sem értem, de mindegy is, jó ez így. Nm is akarnám, hogy megtudják. Soha, senki.
Visszatérve a vendégségbe. Mindig beszólnak a rokonok/ismerősük, hogy szerintük hülye vagyok, és fejezzem be, mert anorexiás leszek és akkor majd mindenki kiröhög, ha kórházba kerülök, meg ilyesmi. És bajom lesz, meg aztán minden olyan történik velem, amit nem akarok. És hogy fejezzem már be.
A szüleim azt mondták, hogy hát valóban, nem eszik semmit kb., úgy viselkedik, mint egy anorexiás, dehát ők is tudják, hogy nem vagyok, mert hát eszek én, de még mennyit! Szóval ők ezt annyira nem veszik komolyan, mert nincs bajom és ilyenek. Meg hát ugye sosem vesznek észre semmi komolyat. Ez jó is.

Sosem szeretném, hogy miattam szenvedjenek, meg ilyesmik. Mégjobban gyűlölném magam érte, hogy még miattam is szenvedjen a családom. Nem felhőtlen a viszony, meg semmi, sőt, valamikor tök rossz a helyzet, de akkor sem szeretném, hogy miattam legyen bármi felhajtás is. 

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam azért, hogy még ennyi idő alatt, ennyi hülyeség mellett sosem történt semmi komoly bajom. Se kórház, se semmi, még orvosi akármik sem emiatt. Pedig voltak azért valóban durva helyzetek.

Nagyon sokszor gondolkodtam a gyógyulás mellett, de mindig visszaléptem eddig. Nem akarom megtenni. Nem is gondolom annyira durvának. Szóval nem. Pedig láttam már magam boldogan,,,de mégsem akarom egyelőre. Mindig azt hiszem, hogy majd megoldódik vagy majd történik valami. Pedig valahol tudom, hogy úgysem fog, amíg én nem lépek. No mindegy. 

Szóval...a mai nap már megint sikerült túlzásokba esnem, majdnem 1000 kcalt ettem már, remélem többet nem fogok, de akkor is. Hogy lehet valaki ilyen gyenge, hogy folyton megtörik? Csak én vagyok ilyen béna, tuti.

Amúgy olyan is szokott lenni azért, hogy nem eszek semmit, annyira kedvfüggő. Magam sem tudom. Van sok tényező is, ami befolyásol. Afféle tipikus nemtudfogyni-s evészavaros vagyok, vagy kitudja. Néha én sem értem. Néha igen. majd kitudja mi lesz. Zavaroska sokszor a dolgok. Sokszor amúgy alapból nem tudok annyit enni, mint egy átlag ember, főleg ilyen nagy koplalások után, és ez egy veszélyes dolog is, ha a gyomor összevissza tágulgat. Vannak félelmeim a dologgal kapcsolatban. De próbálok vigyázni, meg amit tudok, megteszek...

Na mindegy....szóval nem vagyok anorexiás és nem leszek, csak "pár" kg-ot szeretnék leadni, hogy normális lehessek. Hátha most majd sikerrel...majd kiderül.

Hello everybody!

My name's Léna.

Úgy döntöttem, megpróbálok némi változást beiktatni az életembe, kezdve egy nyilvános-rejtett bloggal. Megmagyarázom. Eddig is blogoltam már (és továbbra is fogok máshol is), csak az egyfajta saját dolog, melyet csak én látok, most pedig létrehoztam egy teljesen új, teljesen tiszta dolgot, melyet életemben először közzé is teszek, mások is beleolvashatnak. Más erre tévedő emberkék is beleláthatnak zűrzavaros világomba, melyben csak lebegek fogalmam sincs hová. 

Akár csak egy átlagos blog, ez is tele lesz egy lány agymenéseivel, talán hisztijeivel, talán értelmetlen gondolataival. És persze, ki is kíváncsi erre? Valójában nyilván senki. Mindenkinek meg van a saját dolga, saját élete, az emberek többsége nem foglalkozik másokkal. Én kivételnek érzem magam ilyen szempontból. Nagyon szeretem az embereket és bármikor, bárkinek szívesen segítek, ha tehetem. De biztos vagyok abban, hogy vannak más ilyen emberek is, hiszen már sikerült találkoznom életem során ha nem is sokkal, de néhánnyal igen. Néhány valódi kinccsel. Mert azoknak tartom őket. 

Amúgy nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tartós lesz ez a blog. Hiszen ott van nekem az eddigi, ahová mindig mindent lemerek írni, s úgy szeretem, nagyon a szívemhez nőtt már. Elsősorban pedig magamnak írok. Úgy gondolom, hogy az  írás jó kis terápia lehet dolgokra, gondolatok rendezésére, de mint mindennek, ennek is lehetnek hátrányai, hiszen még nagyobb kuszaságot és idegbajt is okozhat, ha mindent magunk előtt látunk, tapasztaltam már nem egyszer, nem kétszer.

Ez afféle kiegészítősdi lesz most nekem, illetve egy új kezdet reménye is. Meglátom, hogyan alakulnak a továbbiakban a dolgaim, meg úgy minden, de ez majd idővel úgy is kiderül, ha elkezdek irkálni. Esetleges képzelgések, nem valós dolgok, kusza gondolatok simán előfordulhatnak majd. Előre szólok, néha nagyon hülyén tudok fogalmazni vagy úgy, hogy csak én értsem, ezért már most elnézést kérek érte!:D

Szóval most kipróbálom, milyen az, amikor mások is olvassák írásimat  meg hasonlók. Próbálok ugyanúgy magamnak írni és nem "lebuktatni" magam.  Aztán majd meglátjuk mi lesz. Azt hiszem ennyi lenne.