Facsaruló narancsok

Olyan nincs jó kedvem mostanában....csak azt látom, hogy mennyire ronda és értéktelen és fölösleges vagyok. Mert annyira dagadt. Kár, hogy megint elhíztam és jó, most fogyózok, sokáig tart, de ez így olyan rossz...az meg külön, amikor elrontom.

De nem tudok magamra szépként tekinteni, így nem. És ha valaki nem fogadja el önmagát, az egyre csak több problémával és bonyodalommal jár, és ez csak egyre rosszabb.

Tuti mindenki azért bámul, mert hogy milyen csúnya vagyok...és hogy nézek már ki...Csak ők nem mondják ki...mint régen, amikor vadidegen emberek a lelkembe tiportak, egy perc alatt se. Legalább ők megszólaltak...bár gondolom nem számoltak a következményekkel vagy úgy egyébként is, hogy mégis miért is kell ezt.

De ezek a szánakozó, gonosz, véres tekintetek szörnyűek. Nem tudom nem elírni magam,  annyira megalázónak érzem. 

Ha pedig valaki dicsérget és azt próbálja bizonyítgatni, milyen szép vagyok, csinos és jól nézek ki, az egyszerűen azonnal összetör. mert hogy miért kell hazudni? Minek kell ezt csinálni? Egyáltalán nem igaz. és utálom, ha hazudnak nekem. És nem is kértem, nem is kérem soha, hogy kedveskedjenek, legalábbis a kinézetemmel és hasonlókkal.

Ilyen dagadtan nem lehetek csinos. Jó, lehet, hogy mondjuk egyszer pont csinosan öltözök, meg még nekem is tetszik a rajtam lévő ruha, csak hogy nem áll jól és meglátok valakit, akin sokkal jobban állna, meg igazából rajtam is, ha vékonyabb lennék vagy szebb. 

Az arcomon nemigazán változtathatok. De fogyni még fogyhatok. Bár, bár nem lennék ennyire szerencsétlen és egyszer valaha megint vékony lehetnék, vagy valamennyire szép.

Nem mintha most bárkit is szeretnék magam mellé, mert így amúgy sem lehet, de ha továbbá is így megy, soha senkinek nem fogok kelleni se, mert mindig a szép, vékony, csinos lányok vannak előnyben, mindenhol. Bár most ez amúgy tényleg nem érdekel, hiszen azt se tudnám elképzelni, hogy most így bárki is szeressen, nem csak külsőre, de belsőre is kérdéses...

Annyira idegbeteg tudok lenni, amúgy nem, csak ha olyan történik vagy valami. De nagyon nehezen bízok meg az emberekben is, és ez nem túl jó, bár elővigyázatos és néha jó, de sokszor hátrány is.

Mindegy is. Azt hiszem nem kell csodálkoznom az idegenek reakcióján, végül is igazuk van. 
Csak panaszkodok összevissza. Nem önsajnálat, sosem sajnálnám magam, nem hinném, hogy túl normális vagyok-e egyébként. Na jó, befejezem, most be. A legjobb lenne, ha eltűnnék és akkor senkinek se lennék a terhére sem. És nem kéne elviselniük az embereknek ezt a hatalmas szerencsétlenséget sem.

*a cím a z csak...nem is tudom..hirtelen nem jutott jobb eszembe. Semmi köze a bejegyzésnek a narancsokhoz.