Kimentünk a temetőbe közösen és gyertyát is gyújtottunk. Néma csendes megemlékezést tartottunk, mint ahogyan ezt szokás.
Amikor egyszer csak..annyira, de annyira sírva fakadtam...Tudom, hogy nem hozható már vissza, aki elment és hogy ez sokszor mennyire is fáj az embereknek....
..és itt vagyok én...aki...komolyan megfordult már a fejemben az, hogy azért haljak meg, mert dagadt vagyok? Képes lennék magamtól eldobni az életet, de úgy valóban?
Jó, tudom, hogy nagyon sokszor vagyok depis, meg sírok, meg minden....és olyankor minden egyéb mást is gondolok...ami lehet, most fél óra múlva megint így lesz....de ez olyan szomorú....
És folyton csak sírok. Főleg ilyenkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése