No, yes, no...

Annyira feladnám, d eközben mégsem....Nem tehetem meg...nem adhatom fel ilyen könnyen...De ha elvész a motiválóerő...És csak a rossz van körülöttem...Én folyton csak azt hallom, hogy milyen hülye, undok, ronda, kövér, dagadt, elhízott, zabagép, elmebeteg,  fölösleges, csúnya, semmirekellő, béna, hazug, haszontalan, teher vagyok. Ezeknek a hatványozása hetvenmillión. Egy nagy rakás szerencsétlenség. Aki soha, semmire sem jó. És nem is volt. Én mindenkinek csak útban vagyok és rosszat teszek. 

Minden áldott nap a fejemhez vágják, hogy ez meg az nem jó. És én sem vagyok jó. De ha valamit csinálok, az is csak rossz. Jó nem sülhet ki a dologból. Nem úszom meg kiabálás nélkül és mindig, mindig, mindig én voltam - vagyok - és leszek a rossz. 

De már nem tudom, mit csináljak, ötletem sincs. Ha valakivel reggeltől estig ezt hangoztatják, egyszerre már nagyon sok lesz és persze, hogy semmi kedve nem lesz már élni. És csak néz maga elé és sír...Nem tudván mi lesz a következő lépése...Nem vághatja fel az ereit, mert azt azért mégsem, nem vehet be egy marék gyógyszert, mert szintén nem. Nem ölheti meg magát, ezért nem. Nem adhatja fel olyan könnyen...Nem nyerhetnek ők...Élni kell, még ha nehéz is...Sosem lesz könnyű....Csak olykor az egész olyan lehetetlennek tűnik...És persze, hogy a legegyszerűbb megoldás a megfutamodás lenne...Egyszerűn csak feladni, belefáradni és vége....

A kaja is rátesz egy lapáttal, csak ront rajta. Minden. Ilyenkor minden összefog ellenem, hogy még rosszabb legyen. Megszokhattam volna igazából....