2013. szeptember 19. - Végpont

Ekkor írtam utoljára. Ezen a napon történt az, hogy egyszer csak olyan "hisztirohamot" kaptam, hogy még én is ledöbbentem. Emberek közt voltam, próbáltam magam tartóztatni, de az első adandó alkalommal, amikor egyedül lehettem, egyszerűn minden kijött belőlem....Annyira keservesen sírtam és olyan borzalmas volt az az egész, hogy nem tudtam elképzelni, mi fog történni velem a következő másodpercben. Az a vicces az egészben, hogy nem is egy olyan hű de nagy dolog miatt kezdődött abban a pillanatban ez az egész - persze az ezt megelőző éjszaka is borzalmas volt már, adott egy alapot ennek, gondolom. Valójában ez nem is lényeg.

Nos és akkor...hirtelen...teljesen másnak éreztem magam...Teljesen őrültnek...Féltem, hogy tényleg kárt teszek magamban, kezemben éles tárggyal ültem összekuporodva, a táskámból imán kihalászhattam volna egy marék gyógyszert is, ha nagyon akarok. Nagyon egyedül éreztem magam , a lehető legrosszabbat kívántam magamnak és minden létező dolgot felsoroltam az életemből és magamból, ami rossz és azon voltam, hogy totál tönkremenjek, ott abban a pillanatban. 

Aztán egyszer csak...nagyon nagyon nehezen...de sikerült lenyugtatnom magam ideiglenesen, mert tudtam, hogy most még össze kell szednem magam, így nem folytathatom a napot, muszáj kibírnom hazáig...Akárhogyan is. Nagyon, de nagyon nehéz volt.

Talán ekkor jöttem rá igazán, hogy ez így tényleg nem mehet így tovább. Előbb-utóbb kicsinálom magam teljesen. Ezt követően este még volt egy kisebb-nagyobb sírás, de túléltem, épségben.