"I don't know..."

Fogalmam sincs néha egyébként, hogy mit is akarok. Vagyis de, de nem úgy. Ma már nagyon érzem, hogy visszaestem. Nem is tudom, mi volt ez a pár hónap kihagyás, hogyan történhetett. Tegnap egy érdekes beszélgetés nagyon elgondolkodtatott. Volt egy időszak, amikor nagyon gondolkodtam a gyógyulás irányába, csak ugye aztán megfutamodtam megint.

Mert félek. Nem tudom, hogyan reagálnának például a szüleim vagy a családom. Annyi bajuk van és akkor még én is...Félek, hogy nagyon csalódnának bennem és nem értenék meg. És nem lenne jó. De itt van egy kérdés, ami már rengetegszer megfogalmazódott bennem:

Melyik a jobb? 

- Ha nem tudnak róla és egyszer csak elveszítenek...

- Vagy ha tudnának róla és esetleg segítenének, de ők is szenvednének miattam....

Én nem akarom ezt tenni velük. Mert persze, vannak viták, rossz időszakok, dehát mindenhol, de azért ők mégis a családom....Gyűlölöm, hogy ezt művelem velük...Szeretem őket, hiszen azért mégiscsak tettek már értem sok mindent. Persze sok rosszat is, bennem azok is ott vannak sajnos, de a jók is. Egy borzasztó ember vagyok, az biztos. 

Vagy ott van még egy lehetőség. Talán menne nekem egyedül? Véget tudnék vetni egyszer a dolgoknak? Szépen lassan, egyedül? Elképzelhető, hogy ez az egész örökre titokban marad? Hiszen már majdnem 2 éve lesz lassan....És ha eddig tudtam titkolni....Csak annyira félek, hogy egyszer véget ér. És akkor milyen rossz lesz...Minél tovább húzódik a dolog, annál rosszabb lesz.

Csak ott van bennem a nem akarás dolog is és a nemnormálisan fogyni vágyás, mert nekem normálisan sosem sikerült még. Egy diéta nem hatott, soha. Csak a koplalósdi, de annak meg binge a vége...De erről már csomót írtam, mindegy, nem részletezem. 

Aztán itt van ez a mai nap. Reggel megint egy pohár AE vízzel indítottam éhgyomorra, jó döntés ez szerintem, tök éhes voltam, de nem ettem. Délig meg megittam vagy 1,5 liter vizet, megint. Dél körül itthon úgy voltam vele, ehetek egy picit, jó is volt majdnem, de zöldségbingét rendeztem, 2-3 répából, retekből és 3 falat ubiból. Ja meg egy kávé is, cukor nélkül, tejjel. Meg egy banán is.

Dolgom volt délután, ittam egy liter vizet azért, még van egy másfél literesből, azt még tervezem ma meginni, plusz délután ittam egy kapucsínót is még, vízzel persze. Na de délután...5-kor...amikor hazaértem...Újra elszakadt a cérna, azok a finom illatok, amik a konyhában szálltak...Hát bementem és körülnéztem. 

Belenéztem egy tálba, amibe krumplipüré volt....Én nem értem magamat, január óta olyan ételekbe eszek bele, amikbe már 2 éve nem....Utálom a krumplipürét, amúgy is, de erre mit csináltam? Hát persze, meg is haltam volna, hogyha nem habszolok belőle egy csomót. Szóval krumplipürébingével zártam a napot, ugyanis utána felrohantam megint a szobámba, s mélyen tanakodtam, most mi legyen. Hányás nem lenen jó, mert az lenen, mint tegnapelőtt, tuti. Hát ekkor jutott eszembe, hogy tegnap mit vettem...Hát persze. Istenemdebánom.   ...

Előszedtem a rejtekhelyről, kinyitottam a dobozkát, majd a csillámló csomagolásból kivettem először négy kis bogyócskát, majd még egyet. Libasorba rendeztem őket az ágy szélére, jól megnézve, s cseppet sem meglepődve, ugyanolyanok, mint legutóbb is, szeptemberben. Picik, fehérek és szinte könyörögnek, hogy "vegyél már be minket". Hát, nem mondhattam nemet...Báraztetetmvolanmégis   

Mesedélután következik...

Végülis, csak ötöt vettem be, bár az ajánlott az ugye 1-2, na meg azért vegyük figyelembe, hogy már 5 hónapja nem volt velük dolgom. Kegyetlen dolgot fog velem művelni, előre tudom.
Már most görcsben áll a hasam, de hogy éjjel nem alszok majd, az is biztos. Pedig tök fáradt vagyok. Csak ne történjen bajom, ne most...

Eszembe jut az utolsó, tanulságos eset, amikor megfogadtam, hogy nem veszek többet. Milyensokáigbírtamésvéletlenülsemszegemmegszavaimat... 
Nem akarok sokat írni róla, akkor csak 4-et vettem be, de rettenetes volt. Egy éjszaka történt  szintén Borzalmas fájdalmaim voltak, nagyon szenvedtem, féltem, hogy kórházba kerülök és minden kiderül, egyedül voltam a szobámban, féltem, senkit sem hívhattam fel, nem számíthattam senkire  nem is tudtam volna, mindig egyedül vagyok ilyenkor, megszoktam már. Olyan rosszul voltam, hogy öklendeztem is, és izzadtam és nagyon fáájt, és nagyon sírtam...Hogy éljem túl, mert eskü féltem attól is, hogy megáll a szívem, vagy elájulok vagy valami. De a legjobban a családtól féltem, nem tudom. 
Leírhatatlan igazából, hogy én akkor mit éltem át, és tényleg nagyon örültem, hogy 1-2 nap múlva már "minden okés lett". Megfogadtam, hogy sohatöbbé nem teszek olyat, és ez sikerült is...Máig. 

Az a baj, hogy szerintem engem már 3 szem is kitud készíteni, szerintem ilyen marhaságokra gyengén reagálhat a szervezetem, de nem tudom. És akkor itt 5 hónap után egyből öttel indítok. Remélem, nem lesz nagy baj azért. De az én hibám, kellett nekem az a hülye krumplipüré -.- Hát akkor szenvedjek is, megérdemlem!!!

Csak most olyan rossz kedvem is van....És olyan nagyon fáradt vagyok...és olyan...nem tudom...
Vajon más miből fakaszt erőt magának? Hogy tudja magát visszafogni a kaját, aki visszatudja? Hogy csinálják végig? Nekem soha, semmi sem sikerül...