Mindketten nagyon aranyosak és szépek is voltunk, neki hosszú, egyenes barna, nekem pedig hosszú, hullámos szőke hajam volt anno. Az övé még mindig olyan, szinte alig változott. Az én hajam meg 3 éve egyébként olyan szinten bebarnult egy télen, hogy az valami hihetetlen...Emlékszem, mennyit "szenvedtem vele", mert imádtam, hogy milyen szép hajam volt, most meg milyen ronda. Befesteni sosem szeretném amúgy, meg valahogy próbálom már elfogadni... olyan már úgysem lesz soha magától...Akkor amúgy a tojáslétől kezdve a kamillateán át a citromléig mindennel próbáltam szőkíteni, persze hiába. Egy idő után nagyon ráuntam, azért is hagytam abba.
Testalkatilag pedig mindketten gyönyörű vékonyak is. Hát ő még mindig az. én meg nem. Egyébként ő tényleg úgy néz ki, mint régen....Csak magasabb.
Szóval, rengeteg közös emlékem van róla, hogy tényleg mennyire jóban voltunk, és milyen boldogok. Nekem volt egy barátnőm, akire bármikor számíthattam és neki is ott voltam én. Szinte tényleg minden napra emlékszem....
Aztán elérkezett az iskola. Én a város egyik, ő a város másik sulijába ment, hiába beszéltük meg, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, hát nem így volt....Én sokáig nagyon szomorú voltam, hogy alig találkoztunk, meg teljesen eltávolodtunk egymástól, meg ugye a szülők is, meg minden. Már nem jártunk össze, nem volt hely, ahol találkozhatnánk. Csak úgy hirtelen szakadt véget az egész.
Majd elkezdtünk felnőni, ott, ahol voltunk. Új baráti társaság, meg hasonlók. Jóban voltam úgy az emberekkel, meg minden, de ő óta nem volt már soha legjobb barátnőm, egy sem, a mai napig sem. Mindig az volt, hogy inkább kisebb csoportokban voltunk, meg ilyesmik, de úgy külön senkivel, sosem tudtam szoros barátságot kötni.
Aztán egyszer 13 éves korom körül volt 2 lány, akikkel mi voltunk 3-an a szuperhármas, 2 csodálatos évet töltöttünk nagyon jól együtt, emlékszem, akkor is milyen boldog voltam amúgy. Csak a hármas barátságokból mindig kilóg valaki...És mivel én csapódtam hozzájuk egyszer csak oda harmadiknak, így én voltam az. És az elején szuper volt, de utána tényleg már romladoztak a dolgok, 1,5 -2 év kellett, amíg teljesen eltávolodtunk egymástól. De ah visszagondolok, én velük is csak olyan felszínesen voltam legjobb barátnő, azt hiszem...Sok dologról nem meséltem nekik, annyira mégsem tudtam megbízni bennük, mint amire szükségem lett volna.
Egyébként, nekem előtte, meg úgy általában, sokszor voltak olyan dolgok, amikor elárultak, vagy nagyot csalódtam valakiben és az a sok dolog hatására lettem szerintem ilyen. Most is, lehet hogy vannak barátaim, meg sok emberrel jóban vagyok, de legjobb barátnőm szerintem már sosem lesz, mert nem leszek már képes annyira közel engedni magamhoz valakit, hogy az úgy tényleg olyan kapcsolat legyen. Nagyon nehéz kiérdemelni a bizalmamat, elveszíteni viszont nagyon könnyű. Sajnos nehezen is felejtek meg valamiket nehezen zárok le, így történhetett egy eset 735385357 évvel ezelőtt, bennem mindig ott marad egy kis tüske...Ezt utálom magamban, csak...nem tudom....Szerintem a sok csalódás és az évek folyamán történt dolgok miatt lehet.
Persze nagyon szeretem a személyes kapcsolatokat, hiszen fontosnak tartom a tényleg személyes beszélgetéseket és minden ilyesmit, de egyáltalán nincs semmi bajom a virtuális üzenetekkel és "virtuális szeretettel", mert rengetek ismerősömmel, távoli barátommal csak neten keresztül tudom tartani a kapcsolatot és örülhetek, ha évente egyszer látom őket, jó esetben. És nagyon örülök, hogy néha válthatok velük pár szót, és bizonyos emberekről tudom, hogyha most "írja", hogy "szeret", attól még az úgy van és nem csak úgy írja, mert ismerjük egymást meg minden. van rá kivétel is azért, meg a másikra is, meg amúgy mindenre vannak kivételek is. Meg most itt sok dologban konkrét személyekre gondoltam, de persze vannak benne nem konkrétak is, meg másféle gondolatok is, de inkább nem részletezem, mert nem erről akartam írni, de majd egyszer talán. Csak ez egy evős blog amúgy és hát jól elkanyarodtam.
Amúgy 2 éve azzal a lánnyal, akiről az elején írtam "véletlen" pont ugyanarra a "tanfolyamfélére" jártunk egy ideig, és ő egy olyan lánnyal ment, aki most a legjobb barátnője és már évek óta, mert elsőben egy osztályba kerültek. Neki sikerült másik legjobb barátnőt szereznie, nekem nem. Hát van ilyen:') Mindenesetre nagyon örülök, ha ő boldog és legalább köszönőviszonyban vagyunk, hiszen ha összefutunk, mindig köszönünk egymásnak:)
Amire meg amúgy kiakartam térni, az az volt, hogy elgondolkodtam, mi lenne, ha azóta is jóban lennénk most? De ez egyébként olyan meseszerű, amikor valaki óvoda óta alaki legjobb barátja, én nagyon becsülöm az ilyeneket, mert szerintem szép dolog lehet....
Vajon itt tartanék? Ő milyen lenne? Akkor is evészavaros lennék? Mindketten azok lennénk? Akár "Jégviráglányok"?Vagy ő megállított volna? Egyikünk sem? Ha valakinek van egy nagyon jó barátja, biztos tényleg nagyon figyel rá....Szerintem nem itt tartanék, de kár is a múlton rágódni, meg kitudja mi lenen, mindig könnyebb utólag okosnak lenni. Inkább a jövőbe kéne néznem és változtatni dolgokon, ha valóban azt szeretném...ha meg nem...akkor meg....Nem tudom....
Bár ezen amúgy tényleg sokszor elgondolkodok, hogy mennyivel lenne másabb, hogyha valaki a környezetemből ezeket észre vette volna, vagy bármi és segíteni akart volna. Elutasítanám? Vagy bevallanám neki? De mivel erre még sosem volt példa így, meg nem hinném, hogy lesz, így ezt sosem tudom meg. És valahol nem is szeretném ugye, ha ez kitudódna, vagy hogy valaki miattam szenvedjen. Én főztem magamnak az egészet, hát nekem kell majd kimászni....De ehhez tényleg nagyon akarni kéne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése