2013. szeptember 29., vasárnap

Pogácsa vagyok.

A mai napnak köszönhetően híztam vagy 100 kg-ot. Először jól indult a nap, de délután felé romlani kezdett, amikor én már teljesen tele voltam, de család így, úgy és kóstold meg ezt, meg azt. 

Reggelire egy 100 kcolos dolgot dobtam össze, ami melegített tej, mini kekszekkel, müzlivel és mézzel. Nagyon finom! És mivel tömény azért, meg édes is, valóban laktató, elég egy kis tállal és 100 kcalnál nem több :) Hát én csak ezt terveztem mára, meg még 4 liter vizet.

Ohh, de hát hogyne. Ember tervez, isten vége, ugyebár. Sajttal töltött sült gombákat csináltak paradicsommal *.* Most ettem először konkrétan ilyet, méghozzá 3 db-ot, minik voltak, és egy simán kb. 30 kcal abból, de mivel sajttal, ezért 50-nel számolom, teát az 150 kcal. Aztán még egy kanál ubisali, két falat töltött hús, hát, ez is egy 100-as, tuti. 

Na de még nincs vége, ittam egy fél bögre konyakos kapucsínót is, ami nagyon fincsi, de nem bírtam már meginni az egészet, olyan tele voltam. Ez simán 70 kcal lenne, de fele, ezért 35 kcal.

A nap fénypontja, hogy pogácsát sütöttem. Gratulálok magamnak. Anya megkért, hogy csináljam már én, ha "úgyis ráérek". Nem tudom, sütöttem-e amúgy már így teljesen egyedül pogit, max régen. Gyúúrtam a tésztát, nagyon szupin összedagasztottam, aztán amikor kiterítettem és kiformáztam, a végéből mindig külön falatokat gyártok a sütikből, amik ilyen formázósak, csináltam 3 extra nagyot, sajtkrémmel és azokra több sajtot raktam, muhaha. Ezek nemrég készültek el, hát persze, hogy nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg -.- Olyanok lettek, hogy ilyen nagyon ráolvadt a sajt és mintha stangli lenne, csak kerek ^^ Imádom a házi pogikat, mondjuk a mamámé persze verhetetlen. Meg egyszer anyának teljesen úgy sikerült, mintha fornettis lett volna, azt is hittem, hogy az, de aztán mondta, hogy nem, ő csinálta :O Aztán azóta sosem lett olyan. Mindegy, semmi sem lehet ugyanolyan, a pogik mindig jók, kivéve ha odaégnek. 

Halvány lila gőzöm sincs, mennyi kcalnyi pogit ettem most, ééén akarom az egyik extrát, de gondolom holnapra már megeszi valaki, én meg ma már tuti nem eszek, szééétpukkadok kb. Már pogácsának is érzem magam, lehet, hogy úgy is nézek ki, mint egy nagy, sajtos pogácsa. Angolul létezik amúgy ez a szó?

Úgyhogy a mai teljesítmény:
- 385 ~ 400 + pogácsa...
- 2-3 liter víznél tartok most, de még iszok, tuti
- 20 perc hasizmoztam, meg kis torna, de ez édeskevés, legalább még ma csinálnom kell valamit, hogy egy órára kijöjjön.



6 megjegyzés:

  1. Jajj ne mar,napok ota a pogacsan kattogok. Komolyan minden tulzas nelkül szerintem legalabb 2 eve nem ettem.Es annyira szeretnek...Lehet,hogy meiktatok egy napot,ahol megengedem a pogacsat, csak az a baj, hogy tenyleg csak kicsi adagot szabad csinalnom, különben ki tudja,hogy mi törtenik...Esetleg eltünik az egesz tepsi a feketelyuk gyomromban...
    Amugy gyere olvasd a blogomat, ha van kedved.Ma kezdtem el megint irni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nyugodtan egyél egy párat:) Csinálhatnál esetleg teljes kiőrlésű lisztből vagy valami magvasat és akkor az egészségesebb is, utána akár reggelire vagy valamihez megeszed:) Vagy ha többet csinálsz, osztogass belőle, biztos ízlik az emberkéknek:) Meg akkor tényleg csak annyit, amennyit szívesen megeszel, de ne sajnáld magadtól, főleg ennyi év után:)
      Rendben, megnézem, tervben is volt, mert kijelezte a blogger:)

      Törlés
  2. NEm tudom, hogy eljutnek e addig, hogy elosztogassam. Sajnos a Pizza es az apro sütik a gyengeim. De mindenesetre fogok csinalni egy ks adagot azt hiszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, értem. Egy kicsit akkor azért tényleg megengedhetsz magadnak:)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Nem hallod...apa tegnap este megette >< Úgyhogy nemevés szp-ból jó, de amúgy meg én akartam:( Csak nem tudta és "olyan jól nézett ki" -.-

      Törlés