2013. október 6., vasárnap

Fejlemények

Teljesen fölösleges volt az egész. Kár volt összeszednem magam és bármit is mondanom, mert nem fog történni semmi. Csak magamat járattam le. Fel sem tudják fogni, hogy nekem amúgy milyen és hogy ez is mekkora megerőltetést igényelt. De hát mindegy, nem is érdekel, neeem, de ezek után soha nem fogok semmit elmondani nekik, mert nem igaz, hogy nem tudnak semmit reálisan kezelni.

Az illetékes válaszát követően, miszerint egy pszichológus amúgy ált. 8-10 ezer forint per óra, még ha a szüleim kifizetnék is - de hát ennyit nem - akkor se mennék, ennyit nem ér, nekem se. És amikor nekem mondta, azt mondtam hogy:
" Jó, hát akkor inkább ne "
Egészen pontosan ugyanígy. Azóta semmi. Nem fog történni semmi. Mintha tényleg semmi sem történt volna, de nem is fog. Így nem. 

Úgyhogy most az fog történni, hogy várnom kell júniusig, azaz nyárig, hogy majd akkor mit gondolok és ehhez van egy tervem, de nem szeretném nyilvánosan megosztani. Túl veszélyes lenne. Mármint nem izé, csak ne.

Addig pedig...Nem mindegy már három év után még egy év "szenvedés"? Ugyan már, ez semmit sem változtat rajta, majd csak kibírom valahogyan, ha eddig ment, valahogyan csak túlélem. Vagy nem, de hát engem aztán nem érdekel igazán. Úgy őszintén nem. 

Ma kissé felkavaró dolgok végighallgatása után majdnem beolvastam a drága szüleimnek, mert marhára ők a hibásak sok dologért, még ha magamat is hibáztatom főleg, de közben ugyanannyira benne vannak ők is. Mert nem hagyhatták volna, hogy ez legyen...és amikor dolgok derültek ki, lépniük kellett volna. Nem lehet elsiklani ilyen súlyos dolgok felett.

És most nagyon ideges vagyok, mindenért. De nem olvastam be nekik, kerülvén a fölös vitákat. Úgysem lett volna értelme, nem értették volna. Soha, semmit nem képesek normálisan megérteni. De ezek után tényleg ne számítsanak valódi bizalmas dolgokra, mert nem, nem érdekelnek. És megbántam ezerszer is, hogy mondtam nekik valamit. Jesszusom, még az kellett volna, hogy az evészavarról is beszéljek...Milyen ó, hogy nem tettem! Így is csak rosszabb lett, mindegy is.

Úgyhogy most...annyira nem érdekel, hogy mi lesz velem...Akkor eszek és annyira keveset vagy sokat, amikor én akarok. És az sem érdekel, ha újra bulimiás leszek. Vagy ha egyszer anorexiás - ami nyilván nem - de akkor sem érdekel. Csak jobban nem érdekel, hogy mennyire lesz rossz nekem vagy jó. nem akarok semmit sem változtatni. Így döntöttem. reális ésszel persze, hogy hülye vagyok és most marhára vissza fogok esni, de hát így jártam. Ez van.

Mostanában sok hülyeséget álmodok és nem tudom már melyiket mikor, tényleg annyit. Rosszakat is. ma éjjel felkeltem és néztem ki a fejemből, de nem tudom már miért. Pedig mindig tudni szoktam, mikor mit, miért álmodok. 

Ja, és még valami. Ha még egyszer meghallom bárkitől is, hogy:
" Jé, Léna eszik"
Esküszöm, hogy pofán verem vagy ráborítom az aktuális dolgot. Pedig amúgy nem vagyok se verekedős, se agresszív. Nem igaz, hogy ebből is ekkora ügyet kell csinálni.

Most még jobban gyűlölöm magam, mint valaha. Remélem a titkos tudatalattimnak, meg a mittudoménkinek is ez volt a célja, plusz aki utál, az is jól érezheti most magát. 

Sajnálom, hogy ez most ilyen negatív, de ez van. Egyszer lent, egyszer fent. Vagy sokszor. Talán egyszer jó lesz majd és csak nevetek az egészen visszagondolva ezekre. De ebben a pillanatban mindent megtennék, hogy ne legyen jó.

6 megjegyzés:

  1. Jól van Léna, menj csak tönkre még jobban. Ha azt akarod.

    VálaszTörlés
  2. LEna te hany eves vagy?
    Egyebkent van ingyenes terapia is.Erdekel?
    Amugy az anyam nekem is tudta,hogy hanyok es soha semmit nem tett ellene.Semmit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarom publikusan elmondani, főleg az ilyen adatokat azért, hogy ne járuljak hozzá a lebukás esélyéhez, de privátban szívesen elmondom. Írnál nekem egy e-mailt?
      lenalobelia@gmail.com
      Tényleg? És miért nem?:/

      Törlés