2013. március 19., kedd

Valahol a mélyben...

Rossz vagyok, nagyon rossz. Igazi fölöslegesség, nagy csőd. És hájas, dagadt, nagyon dagadt. Ma főleg elkezdtem érezni, méégjobban.

Reggel ettem keveset, hogy hátha akkor később nem lesz binge, nem eszek éhes. nem így volt, hazajöttem és délután nagyon bezabáltam, 500 felett, de 1000 alatt. És utam megint odavezetett, ahova nem kellett volna...Amit lehetett, kihánytam...Jobban szégyelltem magam, mint valaha. 

Fél óra múlva sétáltam egy órát gyorstempóban (1,5 órás út lett volna), majd 2 óra edzés. Az utolsó fél órában nagyon szenvedtem, nem tudtam koncentrálni. Mindent elrontottam. Fáradt is voltam, de miinden, egyszerűen minden kijött, majdnem sírtam, de visszafojtottam. Próbáltam.

Hazajöttem és...ez most nem binge volt, de ettem, nem kellett volna. Nem bírtam ki, hogy ne kóstoljam meg...Nem hiszem el...Nem értem....És ezután a felét nem önszántamból, már magától jött visszafelé, de  alig, de mindegy. Gusztustalan vagyok. 

Talán ilyen helyzetben, ennyire így nem voltam...Hogy persze, fognyi akarok, de rengeteg kg vagyok és egyszerűen nem bírok nem enni....Annyira éhes leszek, hogy belehalok kb, és folyton csak ezen jár az agyam..Nem értem...Persze amikor 1 hétig nem ettem semmit, akkor semmi ilyesmi nem volt. Most meg zaba, zaba, zaba és zabaaa és nem megy a nemevés. Nem értem, nem tudom...Ez a sok megengedés miatt van, tuti, az elmúlt 2 hét miatt.


Nem tudom hogy másszak ki belőle....

De nem akarhatok bulimiás lenni....Kirohadnak a fogaim...gyomorkitágulás...nyelőcsőrepedés...durvadurva reflux....szívritmuszavar...elpattan egy ér az erőlködésbe és belehalok...beleroppanok...hogy mászok ki belőle megint...Régebben ezek nem érdekeltek, mindent megúsztam...de így most mi lesz....nem akarhatom...de mintha abbahagyni se akarnám..de ez nem lehet igaz....nem csinálhatom ezt....

2 megjegyzés:

  1. Nem akarsz bulimiás lenni, és ez nagyon jó. Csak kérlek akkor ne is legyél.
    Elmentél nyaralni, felszedtél pár kilót. Basszus, hát ki az aki a nyaraláson koplal?! Két hét alatt leadod amit két hét alatt felszedtél. Ne ess kétségbe. Micsoda butaság, h azt gondolod, h 500- 1000 kcal között már bingéztél és utálnod kéne magad. az nem is binge, azt tudod h híják amit csináltál? úgy h EVÉS.
    tényleg érdemes bántanod magad,mert ettél? ok h nem így tervezted, de mi értelme ennek a folyamatos ostorozásnak miközben csak úgy viselkedsz, mint az ember: ESZEL, ISZOL LEVEGŐTVESZEL.
    Nyugi, elég a hánytatásból, és majd szépen visszazökkensz.

    VálaszTörlés
  2. Teljesen igazad van. Egyetértek egyébként, tényleg. Tudom igazából, csak közben mégsem. Kicsit megvagyok zakkanva mindenféle téren, és csak ma jöttem rá, hogy valóban más dolgok is nagy szerepet játszanak benne, hiába gondoltam, hogy annyira mégsem..
    de ha összeszedem magam...valahogyan...akkor jobb lesz..azt hiszem...

    VálaszTörlés