Búcsú...

Én sem tudom hogy gondoltam. Sajnálom. Nem is tudom, mit hittem, amikor nyilvános blogba kezdtem, tudhattam volna előre, hogy egyszer csak történik valami és ez nem fog menni. Nem is tudom, hogy hogyan gondoltam...Tényleg nem...

Sajnálom, hogy hirtelen tiltattam le a blogot pénteken, csak lépnem kellett. Nem tudnám még egyszer végigcsinálni, amit egyszer már kellett az életem során. Igazából nem tudom a pontos szituációt, de biztosra kell mennem....Muszáj. Elnézést kérek előre, ha értelmetlenül fogalmazok, csak most semmit sem tudok rendesen.

Arra kényszerülök, hogy befejezzem ennek a blognak az írását...Borzalmasan hiányozni fog, sajnos túl kötődős vagyok mindenféle téren...Annyira a szívemhez nőtt már...A drága olvasók...Amerikától - Franciaországon - Németországon át mindenhonnan....majdnem ezres statisztika is ez idő alatt....Köszönöm szépen mindenkinek, aki olvasott, tényleg<3
A bejegyzéseimet nem hagyom elveszni, azt hiszem beolvasztom a régi -személyes sajátomba, de nem hagyom őket. A kedvenc blogjaimat eddig kizárt dolog, hogy ne olvasnám többet, ezt megígérhetem mindenkinek, hogy mindenkit továbbra is olvasni fogok, mert mindenkinek imádom a blogját és érdekel, mi van veletek:) Az email címem ideiglenesen még megmarad, így ha esetleg valaki majd rejtettbe lép, gondoljon rám kéremszépen egy meghívó erejéig (meg bárki, akinek titkosított a blogja), mert tényleg szívesen olvaslak benneteket, követném tovább az eseményeket.

De ezt a blogot itt kell hagynom. Talán egyszer visszatérek, egy másik címen, nem tudom még. Egyébként is...kb. csomószor csak rosszakról, meg gyengeségről írtam...szóval...Talán valóban nincs is sok értelme ennek így.
Sajnos mostanában rengeteg probléma jött össze, mindenféle téren, ezért is nem akartam inkább ide sem írni sem, mert csak hisztiztem volna és hülyeségekkel tömtem volna az olvasóim fejét. Borzalmasan gyenge vagyok mind lelkileg, mind fizikailag. Nagyon rosszul érzem magam, plusz előjönnek a tipikus senkivagyok/nemkelleksenkineksemsoha/nemisérdekleksenkit/nincsrámseholszükség dolgok, amiket utálok. 

A fogyásomat illetően tervbe lenen valahogyan egy 50 napos....Nem tudom mi lesz belőle, de most erre lenne szükségem. Bár sikerülne egyszer végre valami, csak fogalmam sincsen, mit csinálok majd a jövőben. No majd meglátom, hogy alakulnak a dolgok. Előtte próbálok rá kicsit még edzeni. Nem akarom elsiettetni a dolgokat, végre kitűzök célokat, ilyesmi. Csak szépen, fokozatosan. Elvégre nem kell sietni, minek? Elég, ha egyszer elfogyok normálisan, de az akkor legyen ám tartós is.
Csak néha gyakran igen hülye tudok lenni.

Nem írtam róla, legalábbis azt hiszem, de nekem amúgy régóta vannak/voltak a jobbulás felé irányuló gondolataim, mert bár most éppen nem, de voltak durva időszakaim is. Nem egyszer bántalmaztam/sebeztem meg magam például, meg ilyesmik, amikről ugye a közvetlen környezet nem tud, meg mindig tök jól álcázok mindent,  vagy nem, de nem is szeretném soha, hogy kiderüljenek, nyilván. Mivel viszont szerintem teljesen tisztában vagyok mindig a dolgokkal és a következményeikkel, és mégis mindig megtettem dolgokat, sokszor felmerült az ötlet, hogy elmegyek a pszichológushoz vagy esetleg valamikor egy terápiára, meg hasonlók. Aztán persze mindig történik valami, ami miatt megfutamodtam és ilyesmik. Meg hogy egyedül is képes kéne legyek valamire azért, mégiscsak. 

Nehéz egy lépés lenne az is, az biztos. Csak túl sok mindent vonzana maga után...Kezdve azzal, hogy be kéne vonni a családot. És csomó minden kiderülne. Én meg ezt elmondhatatlan, hogy mennyire nem akarom...Bár sosem derülne ki és sosem tudnának meg semmit...Nem tudnám elviselni, hogy miattam szenvedjenek. Vagy hogy akkor én legyek a " hülyeségeim miatt a központi téma. "  Vagy hogyha nem értenének meg és csak rosszabb lenne a helyzet....Azt sem bírnám ki. Igazából néha tényleg elgondolkodok rajta, hogy melyik a rosszabb...De mindkettőre olyan sok érv tud érkezni, hogy aztán...nem tudom. csak jobban összezavarodok.

Olyan rossz búcsúszöveget írni..még ha "csak egy blogról" is van szó....Annyira hiányozni fog...De jobb lesz, ha folytatom az ezelőttit újra, rendesen és inkább csak magamnak írogatok majd, meg ilyesmik.  Még azt se szeretném bevállalni, hogy meghívósra teszem, nem lenne sok értelme.  Várok még pár napot, amíg elrendezkedem, meg hogy ne gondolja senki, hogy hirtelen eltűntem, meg ilyesmi. Aztán lehet, hogy egy ideig még rejtett lesz, de nem fogok bele írni, csak a rendezkedések miatt, nem tudom mikor kerül majd sor a végleges törlésre. 

Tényleg köszönök mindenkinek mindent, hálás lehetek érte és ne feledjétek el, hogy én továbbá is követek mindenkit, támogatlak titeket és tudom, hogy mindenki eléri majd azt a célt, amit kitűzött maga elé! Erősek, szépek vagytok és mindenféle csodás dolgokat mondhatnék még rátok:) Csak vigyázzatok magatokra és ne vigyétek túlzásba, kérlek! <3 Szeretem az embereket és féltem őket, van amikor sokat aggódok. Szóval<3

Nos, azt hiszem most már tényleg elbúcsúzok:) És köszönöm mindent még egyszer mindenkinek<3