Már régóta bennem volt...

Csak nemrég jöttem rá, hogy mennyire súlyos volt ez az egész. Most nagyon sírok amúgy, mert minden eszembe jut és visszaolvastam régi dolgokat is. Valójában nem is teljesen mostanában, mert már azért régebb óta, de egy afféle tetőpont volt már a dolgok tetejére. 

(...)

Annyira más ilyen szemszögből az egész. Csak én nem vettem észre. Nekem már egy normális állapottá vált. Már belátom. 
- Amikor bulimiás voltam, számomra teljesen normális volt az, hogy kihányom az ételt és ha valaki rákérdezett volna, akkor azt nem gondoltam volna normálisnak, hogy más miért nem hányja ki? 
- Amikor napi 10 órát edzettem, akkor azt nem értettem, hogy más miért nem edz ennyit? Őket ennyire nem zavarja, hogy elhíznak? vagy ha esznek, akkor miért nem dolgozzák le? 
- Amikor egy hétig csak vizet ittam, azt nem értettem, hogy ezzel mi a baj? Hiszen a víz 0 kcalos, de eltömít, akkor már nem is éhes az ember, milyen jó kis fogyókúra, más miért nem csinálja ezt? Plusz lefutni hozzá napi 5 kmt hajnali 4-kor miért ne lenne normális? 

Akkor voltam az egész alatt a legkevesebb kg, kb. 48-ra sikeredett lemennem. Már csak 2 kg választott volna el egy anorexia közeli állapottól. 

Szörnyűséges mindegyik betegség. Igen, ezek betegségek, méghozzá már erősen pszichiátriai. Borzalmas, hogy miket művelnek magukkal (legtöbb esetben) ezek a lányok, hogy mennyire megnehezítik és mennyire tönkreteszik az életüket ahelyett, hogy élveznék és szebbé tennék és örülnének neki. De nem feltétlenül kell csak őket hibáztatni, hiszen manapság például a média is nagyon benne van az efféle dolgok kialakításában, meg hát ott vannak a személyes hátterek, mint család, barátok, tanulás, kapcsolatok, stb.
Na mindegy, nem mennék én ebbe most bele. De akkor is borzalmas.

És még rosszabb rádöbbenni, hogy én miket csináltam. Mennyi lehetőséget szalasztottam el és minden. És most egy javuló ponton vagyok, de fogalmam sincs , mi lesz még a jövőben.

Azt hiszem azt viszont kijelenthetem, hogy megcsináltam azt is, hogy magamtól szoktam le a bulimiáról, teljesen egyedül értem el ezt, segítség nélkül. Már majdnem egy éve se nem hánytattam magam, se nem hashajtóztam, se semmi ilyesmi. Pedig voltak durva időszakok..Még a borsószemet is...még az almát is...Még azt is, amikor 100 kcalt ettem egy nap. 

Rossz visszagondolni rengeteg dologra. De bármennyire is nehéz volt, rá kellett jönnöm, hogy ezek nem normális dolgok. Persze ki ne akarna vékony lenni, de hát...milyen áron...És ha sehogy sem sikerül már...

Nem mondom, hogy teljes gyógyult vagyok, mert emberek között/suliban még mindig nehezemre esik enni, DE:
- már nem is tudom mióta, de nem számolom a kcalokat
- nem akadok ki a normális étkezésen
- belátom, hogy kevesebbet eszek az átlagnál, ami tök nehéz volt, mert abban a tudatban éltem, hogy én normálisan eszek 
- nagyon nem ettem normálisan
- nagyon bántottam, kínoztam magam 
- nem ölöm meg magam, ha mondjuk este 6-8 között eszek és amúgy is éjfél után fogok aludni
- nem vagdosom magam, szintén sok ideje, seholsem
- nem hisztizek, ha édeset/sütit eszek
- nem bőgöm el magam kaja miatt
- nincs bulimiaaaaa!!!!

Ettől függetlenül azért próbálok továbbra is egészségesen élni és sportolni, amennyit lehet, a víz viszont marad, mert egészséges és nem tudnék megválni tőle <3 

Úgy döntöttem, hiszek abban, hogy egyszer boldog leszek. 
Nem veszem magamra mindenki beszólását. 
Hiszek abban, hogy egyszer vége lesz, teljesen.
Mivel kb mindent egyedül értem el, hiszek abban is, hogy elég erős vagyok végleg elhagyni egyszer az egészet.
Egyedül is lehetséges bármi. 

Továbbá is fogok blogolni, de igyekszem másképp, afféle pozitívabban :) Hiszen ennek is sokat köszönhetek, hogy ide is kiblogolmányoztam az életem ezt a részét ^^ És beszélgetek emberkékkel továbbá is, abszolút pozitívan és örülök, hogy mások is jobb útra tértek. És szívesen beszélgetek tényleg bárkivel, ha pedig kell, segítek is. Nagyon szívesen <3 Szeretnék olyan ember lenni még több embernek, akire számítani lehet. Ezt őszintén gondolom. És ugye régebben már segítettem 5 evészavaros lánynak, akik azóta is hálásak nekem, elvileg, de nagyon cukik és páran bár eltűntek, remélem nagyon boldogok :)
És valakiktől olyan pozitív megjegyzéseket kaptam, hogy csak néztem. Valakikkel jobban jóba lettem személyesen is, csak azért tudják a valóságot. 
" nagyon aranyos vagy és megtiltom, hogy bántsd magad "
" nagyon szép vagy "
" mint valami cuki hercegnő" (:D)" izmos vagy és jól nézel ki" 
" úgy írtad le magad, mintha nem is tudom mi lennél, nagyon meglepődtem, amikor megláttalak " 
Jó, ez már tényleg a kedvesség tetőfoka, azért még vitatkozok, de nagyon kedvesek <3

Bár tényleg nem látom magam szépnek, meg lehetnék vékonyabb, azért ígérem, próbálok odafigyelni a szép dolgokra is, a napsütésre, hogy nem haltam meg, hogy esélyem van még élni, hogy jobban legyek, hogy másoknak segítsek, hogy lehessen rám számítani. 

Szeretem a barátaimat és tudom, hogy vannak, akik szeretnek engem, csak hát nem lehet mindig mindenki velem. Vannak, akik elmondhatatlanul hiányoznak és sírni tudnék, de nem tudok mit tenni...És attól még sokszor érzem magam egyedül, meg van amikor depis vagyok, de néha meg..nem tudom. Mindenki olyan elfoglalt, amit megértek. Ettől függetlenül tudom, hogy vannak, akik szeretnek, csak max nem érnek rám. 

Meg kell változnom.
(...)

Olyan bizonytalan vagyok néha. 

Már sokszor véget akartam vetni az evészavarnak, de mindig volt valami,a mi visszahúzott. Most viszont őszintén kevesebb az az erő. Sokkal. De mindenképpen szörnyűnek gondolom az egészet, mert olyan sok mindent tesz tökre. Amiken változtatni kell. 

Kiváltó okok

Gyakran gondolok vissza a kiváltó okokra, de úgy érzem, sosem lehetek bennük elég biztos, mert ott van még valami plusz, amiről nem tudok, de pl...
- tényleg kissé meghíztam akkor
- a tanulás
- magamra hagytak a barátaim
- nagyon gyűlöltem magam
- semminek sem láttam az értelmét
- megakartam halni
- rossz családi viszonyok 
- rossz kapcsolatok
- mindenki utált
- random emberek beszólogatása az utcán
- de már tök sok gyerekkori dologra is visszavezethetném...
- és még van jó pár személyes ok, csak inkább nem írnám le, azért mégsem szeretnék így elbukni És tényleg volt még sok más is amúgy, na mindegy. És még mindig valami titkos plusz, ami.

Lezárom

Nem akarok már sokat írni, továbbá sem gondolom magam szépnek amúgy vagy vékonynak, de még normálisnak se nagyon, de szeretnék nem evészavaros lenni...Nem akarok soha többé se bulimiás se más lenni...Soha többé..Nem akarom, hogy az étel irányítsa az életem! Nem akarom ! Nem akarok beteg lenni ! Nem akarom bántani magam. Nem akarok mások miatt sem szenvedni, szeretnék megerősödni. Nem akarok éhen halni. Nem akarom, hogy így legyen vége. Persze meghízni sem szeretnék még jobban. Szeretnék jobban lenni. Szeretnék élni....

És tőlem ez akkora nagy dolognak számít...Hiszen ... annak. És nem tudhatom, mit hoz még a jövő, lehet, hogy holnap idegbeteg leszek, de legalább egyszer leírhattam, hogy képes vagyok változtatni és gondolkodni és egyszer tényleg jobb lehet majd. 

*(...) --> rész szemlyesebb dolgokat takar, ami igen csak lebukásveszély lenne, de privátban bárkinek leírom azt az 1-2 kihagyást, amit itt nem osztottam meg.