2013. december 11., szerda

A Felépülés

Ezt egy nagyon kedves ismerősöm küldte nekem még régebben, most pont ide fog passzolni:) esetleg érdemes elolvasni.


" Engedd meg, hogy bemutatkozzak. Én vagyok a Felépülés. Lehet, hogy korábban sokáig féltél tőlem, de remélhetőleg nagyszerűen együtt fogunk működni. Az elkövetkezőkben sok időt fogok Rád szánni, és ugyanezt várom el Tőled is, mert biztos vagyok benne, hogy meg tudod csinálni!
Régebben állandóan azt hallottad, hogy a tanárok és a szüleid arról beszélnek, milyen “érett”, “intelligens”, “tehetséges” vagy. Talán nem látod ezt, de elmondhatom, hogy ragyogó képességeid vannak. Persze, hogy nem vagy tökéletes, de senki sem az, nincs is ezzel semmi baj! Az a lényeg, hogy próbálkozz, és hogy ne add fel, bármit is csinálsz. Az, hogy “érett”, “intelligens”, “tehetséges” vagy, nem jelenti azt, hogy elvárható lenne, hogy tökéletes legyél és soha ne hibázz.Egyáltalán nem időrablás, ha gondolkozol mindenfélén, együtt lógsz a barátaiddal, vagy rajzolgatsz. Az effajta viselkedést bátorítani kell!
A barátaid igyekeznek megérteni Téged—lehet, hogy nem sikerül ez nekik, de legalább megpróbálják, mert fontos vagy a számukra. Korábban, amikor a bizonytalanság lassan úrrá kezdett lenni rajtad, és megkérdezted tőlük: “Kövér vagyok?”—és azt felelték: “Dehogyis, hát persze hogy nem vagy kövér”—miért hazudtak volna? Én is ugyanezt mondom. A szüleid, még ha kiabálsz is velük, tudnod kell, hogy szeretnek Téged, törődnek Veled—ha nem szeretnének, nem érdekelné őket, mi történik Veled. Elmondok egy titkot: mélyen legbelül büszkék Rád. Az ő gyermekükből, az ő tehetséges gyermekükből egy gyönyörű fiatal nő lett!
Eszem ágában sincs, hogy ezen változtassak. Csak azon igyekszem, hogy még jobbá tegyem az egészet!
Sokat várok el Tőled. Nem akarok hazudni Neked: szorgalmasan kell dolgoznod az ügyön, de amikor azok a gondolatok az agyadba szivárognak, és Ana/Mia arról próbál győzködni: ronda vagy és kövér, ott leszek és megvédelek. Megmutatom, hogy ez nem igaz, és hogy rengeteg dolog van, amiért élned érdemes. Nem kell kalóriákat számlálgatnod, meg értelmetlenül szigorú diétát betartanod—fogadd el inkább az evést, meg az egészséget és a boldogságot, amelyben részed lesz majd.Egy darabig nagyon motivált leszel, de amikor az első akadály előjön… akkor se add fel! Meglátod, mennyivel tisztábban, összeszedettebben tudsz gondolkozni, és amiatt sem kell aggódnod, hogy hullik a hajad, vagy töredezik a körmöd. Soha nem fogom azt mondani, hogy “nem vagy elég jó”—egyedül az számít, hogy ha valamiben kudarcot vallasz, akkor állj fel, ne hidd azt, hogy most már reménytelen maradsz örök életedre.
Elvárom, hogy tisztességesen étkezz, és vegyél vissza az ész nélküli tornázásból—de nagyon nagy kérés ez, a boldogságodért cserébe?Itt leszek, hogy bátorítsalak. Segítek abban, hogy ki tudd adni magadból a haragot, és abban, hogy megértsd: a félelem és a bánat teljesen természetes érzések, nem kell tőlük rettegned: ez az élet kezdete. Mindig Veled leszek. Ott leszek, amikor felkelsz és rettegsz a reggelitől, segítek hogy keresztüljuss rajta. A számok, amelyeket a mérleg mutat, nem az értékeidet mérik!Ott vagyok, amikor elégedetlenséget érzel önmagaddal, a testeddel kapcsolatban, úgyhogy megmutatom, milyen jó érzés tud lenni, amikor normális életet élhetsz, anélkül, hogy szédülnél vagy elgyengülnél az éhezéstől. Ott vagyok, amikor a napirendet összeállítod: három főétkezés, két uzsonna és tíz perc séta. Segítek abban, hogy ezt meg is valósítsd, mert boldognak és egészségesnek akarlak látni.
Segítek abban, hogy olyan gondolatok járjanak a fejecskédben, amelyekkel örömmel tudsz foglalkozni. Nem akarok zsarnokoskodni feletted, a barátod akarok lenni, és egy egészségesebb élethez akarlak segíteni. Amikor fáj a gyomrod az éhségtől, az azt jelenti: életben vagy, és a tested működik. Táplálékra van szüksége, ezért aztán add meg neki azonnal, amire szüksége van!
Ne ámítsd magadat… amikor szomorú vagy, semmi elítélendő nincs abban, ha sírsz. Beszélgess másokkal, találj magadnak segítséget, egyedül nem tudjuk ezt véghezvinni. Amikor eljön az étkezések ideje, ne rémülj meg! Megígérem, nem fogsz elhízni, ha rendesen eszel. Ha eszel, az evészavarod minden kontrollt elveszít fölötted… én is ezt akarom, de Neked is akarnod kell.Azok a tökéletes bőrű, vakító mosolyú, nádszálkarcsú manökenek, akiket csodálsz, valójában mélységesen boldogtalanok—nem érdemes sóvárognod, hogy olyan legyél, mint ők! Soha nem élhetnél akkor teljes életet. Amikor a tükörbe nézel, Ana/Mia torz képet mutat Neked és gusztustalan kövérséget látsz, de én segítek, hogy lásd a valódi önmagadat. Légyszi, légyszi, egyél rendesen, és Ana/Mia összes hatalma megszűnik fölötted.
Néha persze számíthatsz rossz napokra, amikor hányni szeretnél, vagy éhezni—ilyenkor gondolj inkább arra, hogy az ilyen önkínzás hová juttatott? Gondolj vissza az akkori boldogtalanságodra, és lásd be, valójában mennyire beteg voltál. Bizakodj.
Amikor félelmedben újból Ana/Mia társaságát keresnéd, fordulj hozzám bizalommal, mert én abban segítek, hogy a valóságot lásd. Nem akarom, hogy utáld önmagadat, vagy hogy bármilyen más módon szenvedj. Neked is akarnod kell—csak akkor működhetünk együtt sikeresen, ha TE is akarod.
Amikor Ana/Mia azt követelné Tőled, hogy tegyél kárt magadban, üsd a fejedet a falba, amíg lüktető fejfájást nem érzel, vagdald össze magadat, hogy érezd azt: megérdemled mindazt a fájdalmat, amit csak okoz Neked—azt mondom, ne hallgass rá! Miért kínoznád magadat csak azért, mert korábban mások fájdalmat okoztak Neked? Beszélj a fájdalmadról, ahelyett, hogy magadba fojtanád, és meggyógyulsz. Levert vagy, mániákus vagy, szenvedsz, segítségért kiáltasz—és én itt vagyok. Én törődök Veled! Megérdemled, hogy rendbe jöjj!
Ana/Mia igazságtalan! Csak még több szenvedést okoz Neked. A harag, elkeseredés, szomorúság, magány nem múlik el magától—a kalóriaszámlálgatás és a többi kényszer csak eltereli minderről a figyelmedet, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Én ehelyett segítek, hogy szembe tudj nézni ezekkel az érzésekkel és felül tudj rajtuk kerekedni.
Ana/Mia rendelkezik egy gyengeséggel, és ezt mindenkinek tudnia kell. Ha eldöntötted, hogy visszavágsz neki, segítséget kérsz, és megosztod másokkal: milyen életre kényszerít Téged, akkor megtörik a hatalma fölötted. Ő tett Téged egy éhező, összetört gyermekké. Üss vissza! Figyelj arra, ha mások megteszik az észrevételeiket. Hallgass azokra, akik megpróbálnak kiráncigálni Téged az egészből. Ana/Mia a legrosszabb, amit csak a magadénak mondhatsz, és mindent meg is tesz azért, hogy ez így maradjon—de nem kell, hogy beletörődj ebbe. Itt vagyok, és én tényleg foglalkozok Veled.
Szeretettel,

Felépülés "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése