2013. augusztus 27., kedd

Here I am

Jó ideje nem blogoltam már. Elnézést kérek mindenkitől, ki esetleg aggódott, igyekszem válaszolni az e-mailekre is, amint tudok. Több oka is van, hogy nem írtam, leginkább nem voltam itthon, meg ilyesmik, vagyis szinte majdnem csak ez, előtte meg már nem teljesen emlékszem, mi bajom volt éppen.

A rokonlátogatás szép dolog, szeretjük őket, meg minden, de igazán fárasztó tud lenni, tényleg fáradtabbnak érzem magam, mint valaha, viszonylag sok alvás után is. Lassan pedig itt a szeptember, vége a nyárnak, úgyhogy esélyem sem lesz pihenni, remek, úgy tűnik tényleg igaz az a mondás, hogy majd a sírjában pihen az ember, vagy mi. Az elmúlt egy hétről viszont írnék néhány dolgot, csak úgy ömlesztve, pontokba szedve, csaak úgy simán, hogy leírhassam, kiírjam magamból ééés ilyesmik, szokásom szerint.


  • Egyes rokonok szerint baromira lesoványodtam...hát ez érdekes, mert pont olyanok mondták, akiknek nincs okuk ezt állítani, mert vagy nem telt el annyi idő vagy a találkozásaink óta nem változtam úgy. No mindegy, ez azért amúgy nem esett olyan rosszul...
  • Egyes rokonok szerint pedig baromira elhíztam, de rendesen....És hogy ezt nem kéne...Na ennek viszont tényleg nincs oka ezt állítani, mert amikor ő látott (nagykabátban mellesleg) sokkal dagadtabb voltam, de mindegy. Másrészt meg  mit gondol, én nem tudom vagy mi? Ez már nem azért, de nagyon nagy bunkósság volt, ahogyan ő előadta. 
  • Az anyukám szerint 47 kg vagyok...Nahát ez már a poénok netovábbja. Annyira látszik a családomon, hogy amúgy fogalmuk sincs semmiről, csak magukhoz mérik az embereket.
  • Ha már anyukámnál tarunk...Egyik este már majdnem bőgtem, amit műveltek...egy pár rokon és anya elkezdtek beszólogatni, hogy jajj így, meg úgy, csak vizet iszol, semmit se eszel, és 30 évesen 100 kgos lesel és nagyon bajok lesznek veled - mikor direkt előttük ettem végig és sokat - majd hirtelen anya megszólalt egyszer, hogy "hát igen, majd megnézheted magad, ÉN HIÁBA BESZÉLEK, AZTÁN MAJD VISSZASÍRJA A SZAVAIMAT, meg hogy nem hallgatott rám"  ---> mi van? Ez mekkora hazugság...pont ez az, hogy ő semmit sem szól..szerinte csak mindent felzabálok mindenki elöl...soha egy megjegyzést nem tett arra, hogy keveset eszek vagy valami...De ahogyan állította...magam is meglepődtem...és a többiek meg...De persze, mindenki tud ám pampogni órákon át, amikor fogalmuk sincs semmiről. 
  • Volt egy nagyon cuki emberke is....Mondjuk nem teljesen igazak a meglátásai, de végig jókat mondott nekem és mindig próbált jókedvre deríteni, amikor nem voltam túl jól, majd a búcsúnál azt mondta, hogy annyira becsül, hogy ilyen vagyok és hogy valóban ennyire tartom magam a helyes táplálkozáshoz és este tényleg nem eszek és még meg se kóstolom még csak el sem csábulok és semmi...és amennyit sportolok mellette...De ahogyan előadta...Annyira, annyira aranyos és köszönöm, hogy ő végig olyna rendes volt velem.
  • Ha már a kajánál tartunk...grillpartykon szerencsém volt egyes esetekben, mert ugye csak csirkét eszek és pont nem volt soha, így salátáztam leginkább, de volt olyan, ahol abszolút nem ettem. Deee nem csak j volt, sajnos sütiztem valahol igen sokat, úgyhogy sütizés is volt és különlegességek megkóstolása…azokban olyan béna vagyok sokszor…Ezeknél szokott kijönni az „ellenállhatatlanság” ..Szóval sokszor nagyon nem voltam erős, sőt, amit még meg kell említenem…egyszer még pizzáztam is…Pedig megígértem, hogy nem fogok, mert nem szeretem, de olyan jól nézett ki…tele zöldséggel, sajttal, meg ilyenekkel….és utána bánhattam, mert rosszul lettem tőle, olyan hülye vagyok, többet tényleg nem eszek, mert mindig rossz vége van.
  • Vizet továbbá is sokat próbáltam fogyasztani, természetesen. Volt amikor citromosat is ittam, úgyhogy talán ittam rendesen
  • A sportról viszont meg se merek szólalni kb…Szépen megsétáltattam a futócipőt….nagyon gáz, hogy ebben a hónapban alig sportoltam, de tényleg…szó szerint…Ebbe azonnal vissza kell rázódnom majd. 
  • A súlyom pedig…hát…amikor elmentem, már a hízás felé hajlottam inkább, sajnos…Volt nap, amikor tuti híztam, viszont olyan is, amikor alig ettem valamit és 2x is sikerült mérleghez kerülnöm. Egyszer nagyon kellemesen csalódtam a dologban, többre számítottam, sőt, talán túl kevés is volt amúgy…egyszer meg azt hittem elájulok, olyan sok volt, de tényleg…És lehet, hogy mind 2 mérleg rossz volt amúgy, mert túl nagy volt az eltérés és annyi időn belül ez lehetetlenség. Na és most jön a meglepiii…hazajöttem és rossz a mérleg…Talán védő szándékkal, hogy ne kapjak szívinfarktust. Lehet amúgy, hogy csak elemprobléma, d elehet, hogy vmi elizélődött benne, úgyhogy a lényeg, hogy nincs mérlegem és nem méregethetem magam napi 27642342 x …
  • Volt sok sok sok vidám percem, aminek nagyon örültem, de őszintén.
  • Sajnos egy rossz eset is volt, amit tudom, hogy nem kellett volna. Olyan helyen voltam, ahol utoljára szilveszterkor, ott kezdődött el az évem…És eszembe jutott az első nap, amikor ott szenvedtem és sírtam és az az egész hét…de főleg az az éjszaka, amikor hatalmas vágásokat ejtettem a csípőm és derekam körül, mintha letudnám faragni róla a felesleget. Vicces, akkor amúgy sokkal kevesebb voltam, mindegy is. És ez eszembe jutott…és pont egy rossz nap után…idegbajosan…és egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg még egyszer…Hogy érezzem a fájdalmat, minden egyes alkalommal, amikor hirtelen megérintem. Uuu, akkor olvastam a JVL-t is, az adta akkoriban a hatást…Mondom én, hogy befolyással vannak rám ezek a dolgok, már akkor is…Pont ezért nem kéne soha többé anorexiáról és bulimiáról szóló könyveket olvasnom, se filmeket néznem. Szilveszterkor sokkal depisebb voltam amúgy, az tényleg borzalmas volt. Most meg inkább nem komplett…de tényleg kikészítettek…”Szerencsére” csak egy pár vonalat húztam, nem mélyet és már múlófélben van, nem is fáj már. Remélem többet nem kerül ilyenre sor.
  • Aztán a  viták…volt ám bőven sajnos, mindenféle…Tényleg kikészítő tud lenni, úúgy minden, mert ez még plusz a saját hülyeségeim mellett.
Egyelőre ennyi…Most nem tudom, miről írjak még…Nem baj, nem kell. A következő időről meg…Rosszul vagyok, ha ara gondolok, hogy eddig mindig nyáron értem el a látványos eredményeket…Most meg marhára nem és a szupi tervek a szemétbe hullanak ezzel az állapottal, de mindenféle értelemben. 

Untitled
      De nem adhatom fel…És most nagyon nehéz időszak vár rám…Fogalmam sincs, mi lesz...

      10 megjegyzés:

      1. Kedves olvasók!

        1. Soha többé, senki se higgye el Lénának, hogy dagadt vagy ronda, mert nem igaz.

        És most Léna!

        2. Léna, fejezd már ezt be...Nem veszed észre, hogy milyen gáz ez már, amit művelsz? Miért esik olyan nehezedre enni? 1500 kcal/nap, na? csak normálisan. Ha pizzát tudsz enni, az is fog menni, hidd el.
        3. Mindent csak akarni kell -.- Hol az akaraterő?
        4. Mi lenne, ha elmennél egy orvoshoz? Meg fogsz halni, fogd fel.
        5. Ez az idegállapot sem normális, diliházban végzed.
        6. Napi fél óra sport elég.
        7. Mi a szarnak iszol napi 3-4 litert? Egészségtelen.

        Csak azért mondom ezt , mert szeretlek, egy hatalmas idióta vagy és csak neked lesz rossz, ha nem csinálsz semmit, fogd már fel, bakker. Ki ne találd, hogy senki sem szeret, biztos vannak barátaid.

        A TE érdekedben, lépj már valamit!

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Kedves Névtelen!

          Nem szeretem, amikor valaki így ír és névtelenül...
          Legalább a neved írnád oda :')
          Igazán kedves, hogy így aggódsz, de nem lesz bajom, hidd el.
          1. Ezt miből gondolod? :D Láttál már?
          2. Nem olyan könnyű az...
          3. Hát persze.
          4. Ugyan miért halnék meg?
          5. Diliház?
          6. Lehetetlenség, sportoló vagyok, egy edzés több annál.
          7. Dehogy, pont hogy egészséges:)

          Kérlek szépen legközelebb írj inkább egy e-mailt, ha ennyi kérdésed van és egyéb hasonlók:)

          Léna

          Törlés
      2. Léna, ne is foglalkozz a hülye rokonokkal ;) Azért vannak, hogy idegesítsenek. Ne sírj, ne bántsd magad miattuk. Légy jó, puszi! :)

        Ninus

        VálaszTörlés
      3. Szerintem meg, tudod mit?

        Vágd csak fel az ereidet és haljál meg, ha ilyen hülye vagy -.-

        VálaszTörlés
      4. kedves utolsó izetlen névtelen! fogd fel hogy megértés kell neki, támogatás, mert ha ő ezt akarja tenni, akkor ezt is fogja tenni!
        lehet hogy hülyeség, de akkor mondj hatékonyabb dolgot!
        ő csak vékony akar lenni(ahogy én is)(csutkó biztos hogy az vagy Léna, mellesleg)!!
        kitartás Léna, mi szeretünk<3

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. De aranyos vagy <3
          Köszönöm szépen, neked is :) <3

          Törlés
      5. Az én mamám szokta csinálni, hogy kezdi azzal, hogy ajjj híztál? Majd leülünk enni és akkor jön, hogy miért nem eszel többet, olyan beesett az arcod :D Bár én teljesen normális testsúllyal rendelkezem és ha változás van, az mindig a pajzsmirigyemnek köszönhető, totál kontrollálhatatlan :D

        Egyébként meg kész vagyok, hogy a kibaszott 21. században is ciki és hűűűdegás és mindent csak bemagyaráz magának bárki, akinek mentális problémái vannak. Idiótaság! Mindig léteztek ilyenek, József Attila és Demi Lovato is bipolásirak, hogy a többiről ne is beszélünk. Én pánikbeteg vagyok és ha valami rossz történik, akkor betegesen szorongok és depresszió kezdő jeleit is mutatom, jártam pszichológushoz is stb., pedig nem vagyok leprás, nem zaklatott szexuálisan az apám vagy ilyesmi. Imádom a családom, ők is imádnak, van csodás párkapcsolatom, barátaim, lakásom és tündéri kutyám, mégis vannak ilyen problémáim.
        A magányosság érzése a bonyolultabb lelkeknél nem függ össze a tényleges magánnyal...sőt! Több ezer ember között érzi magát leginkább egyedül az ember.

        Léna bébi, lassan megkezdek egy befőttes üveget, amiben neked gyűjtök albira, hogy nyugtod legyen végre :D

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Ohh, igen, ezek a tipikus mamás viselkedések..:'D

          Hm, érdekes. Hát igen, ebben tényleg van valami. Igen-igen. Valóban. Ohh, jajj, abból kilehet amúgy gyógyulni? Úgy hallottam, hogy igen...Örülök, hogy jól érzed magad a családodban:) Ez mindenképpen jó:)
          És ez is igaz...

          Hehe :D dee kedves vagy:) <3

          Törlés