2013. augusztus 31., szombat

Vége van a nyárnak...

Csak most döbbentem rá, hogy ma vége van a nyárnak..Vége, bizony, ez az utolsó nap, az utolsó 1,5 óra. Szépen gyorsan eltelt, pont mint gondoltam. Semmire sem volt időm kb és alig tudtam pihenni. Abszolút nem vagyok felkészülve a szeptemberre sem. Az azért igaz, hogy voltak szép dolgok is, mert voltak.


  • Ilyen még nem fordult elő, hogy ne fogyva menjek vissza. A mérlegbe csak elem kellett, bár nem tudom, hol reális, hol nem. Reggel azt hittem elájulok, amit mutatott...kivételesen az örömtől, mert olyat már nagyon régen mutatott....Gondoltam, a betegség is közrejátszott. Aztán lefürödtem és alig egy órán belül meg megint mást mutatott, inkább reálisabbat. Az a reggeli túl szép lett volna..Szóval amúgy nem tudom mi van, a helyzet kb. az, hogy majdnem úgy nézek ki, mint nyár elején, tehát nulla változás leginkább. Augusztus elejéig ment a napi sok sport és minden, utána meg mindent tönkretettem a nyaralás, lustaság, stb miatt. 
  • Na de majd most! Sosem volt ilyen és sosem tudtam nem nyáron fogyni, úgyhogy...Ez borzalmasan nehéz lesz, nem is tudom hogyan csinálom majd...de ez így nem maradhat...
Változatos is volt és nem is. Olyan összevissza. Voltam nagyon magam alatt és nem is. De hát a napok csak telnek és telnek...az idő nem áll meg...El kell engednem ezt is...

Good bye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése