2013. augusztus 6., kedd

Nem tud, nem fáj.

Nemrég kaptam egy olyan hírt, hogy az egyik utcánkban élő emberke "kissé megőrült", úgyhogy ne vegyük magunkra, ha esetleg beszólogat vagy hasonlók, mert nem direkt csinálja. Apa szerint ez a legrosszabb dolog a világon, ha az ember gyereke megőrül, beteg és azt a szülő végignézi. Lehetséges.
Mi pedig itt vagyunk az egészségben, SENKINEK SEMMI BAJA, és nem becsüljük meg. 

Hát igen, bár nem hinném, hogy amúgy én lennék a legnagyobb konfliktuskeltő a családban, no mindegy.

Arra gondoltam, hogy amikor bulimiás voltam és valószínűleg kórházi eset, ő fel sem foga volna az egészet. Mint ahogyan általában, hogyha valami komolyabb dolog van, vagy pl. anya is, volt az a múltkori eset, amit szépen elintéztek, mondhatni, és akkor belegondolva...nem, hogy nem értették volna meg, de mást sem...És nem tudtak volna segíteni. 

Vagyis nem tudom, de úgy gondolom, hogy nem fogták volna fel és mint sok más dolgot, az sem lett volna korrektül elintézve. Még jó, hogy nem került rá sor. Jó is lesz így. Amiről az ember nem tud, az nem fáj. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése